A Wizz Airnél már sejtik, mikor lendül fel ismét a légi forgalom

Jövő év közepétől számít a légi utasforgalom fellendülésére a Wizz Air, a légitársaság addig is a költségszint kontroll alatt tartását tartja elsődleges feladatának, de folytatja az új repülőgépek átvételét.

A Váradi József vezette légitársaság a szeptember 30-ával zárult első féléves pénzügyi eredmény-beszámolójában azt írta, hetven százalékkal, 6,6 millióra csökkent az utasok száma az egy évvel korábbihoz képest, a járatok töltöttsége kilencvennégyről hatvannégy százalékra esett a járvány miatt bevezetett utazási korlátozások miatt.

A Wizz Air bevételei hetvenegy százalékkal 471 millió euróra estek, és a cég történelme során először a szolgáltatások után beszedett kiegészítő árbevétel meghaladta a jegyértékesítésből származó bevételt. Előbbi 269 millió, utóbbi 201 millió euró volt az első fél évben. A kiadások ennél kisebb mértékben, negyvenhárom százalékkal csökkentek, 716 millió euróra. A társaság adózás és értékcsökkenés előtti eredménye tizenhét millió euró volt, szemben a tavalyi 607 millióval, az adózott eredmény pedig 243 millió euró veszteséget mutatott. Tavaly ugyanebben az időszakban 368 millió eurós nyereség keletkezett.

Előrejelzésében a Wizz Air azzal számolt, hogy tavasztól újra megindulhat a forgalom növekedése. A társaság jelenleg 1,6 milliárd euró szabad készpénzállománnyal rendelkezik, ha a teljes flottát le kell állítani, akkor hetven millió euróba kerül majd naponta a cég üzemeltetése. A cég továbbá közölte: március 31-ig további öt repülőgéppel százharminchét darabra emelkedik a flottában lévő Airbus A320-as családú gépek száma, és jövőre százötvenkilenc darabos gépparkkal terveznek, jövő novemberig az összes új gép finanszírozása megoldott.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash, Getty Images)

wizz air | légi közelekedés | jövő | repülés | magyar | légitársaság

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom