Tel Aviv két estére Budára költözik – Tel Aviv Sound a Dérynében

November végén és december elején pár megawattnyi energia a világ egyik legcoolabb városából Buda szívében lesz érezhető. Kozmopolita konyha, dübörgő ütemek és harsogó életszeretet Tel Aviv-módra.

Egy város, ami semmihez sem hasonlítható

Tel Avivban az éjszakák már késő délután elkezdődnek, és egészen pirkadatig tartanak. Nem a sötétség beköszönte jelöli ki a napszakot, hanem a város lakói, akik szeretik az életet, mert az élet errefelé nem egy biztos, garantált valami, hanem ajándék, amit ki tudja, meddig élvezhet az ember. Tel Aviv addiktív mágiája sokakat vonz, de megfejteni mégis nehéz, mondjuk szerencsére kevesek szeretnék analizálni és elemezni, többségük megelégszik annyival, hogy fürödhet a város semmihez sem hasonlító energiájában.

Az éjszaka errefelé parttalan és hangos, nagy zajjal dübörög az élet, és nem meglepő módon a helyi gasztronómiában is ott visszhangzik az élet szeretete és lüktetése. Tükröződik benne nem csak a zsidó konyha, hanem az európai, a dél-mediterrán, az arab és ázsiai konyha is, mindegyik kicsit megcsavarva, hozzáigazítva Tel Aviv vibrálásához és életszemléletéhez.

Két téli napon a Déryné jóvoltából pár megawattnyi energia Tel Aviv lüktetéséből Budára költözik, ugyanis november harmincadikán és december elsején rendezik meg a Tel Aviv Soundot.

Ez a két este a budai intézmény inspirációs vacsorasorozatának harmadik felvonása, amellyel ezúttal Tel Aviv előtt tisztelegnek.

Mindezt fülledt és szédítő zenével, lehengerlő energiával és egyedi atmoszférával teszik, és persze olyan finomságokkal, amik a város legjobb éttermeit és azok legnépszerűbb fogásait idézik meg.

Tanulmányút a kreativitás nyomában

Ahogy a korábbi, görög vacsoraest esetében, Kovács Kristóf és csapata ezúttal is a helyszínen térképezte fel, mik a legfrissebb ízek a városban, kollégáival végigjárta Tel Aviv kultikus bisztróit, bárjait és éttermeit, volt, ahová többször is visszatértek.
– Nagyon inspiratív hely, ha tanulni megy az ember: akár cukrászdában, akár étteremben járunk, olyan mennyiségű példát látni, hogy meg sem lehet számolni – osztja meg tapasztalatait Kovács Kristóf. – Elképesztő, hogy milyen szinten van a helyi vendéglátás.

– Tel Avivban gondolkodás nélkül nyitnak egy pizzériát, de semmi sem lesz olyan, mint Olaszországban, ennek pedig az az egyszerű oka, hogy nekik mindenre megvan a saját válaszuk és a saját megfejtésük, aminek az alapja az ő saját kultúrájukban gyökerezik. Egy olasz étterem sem úgy néz ki, mint nálunk, Budapesten. Velünk ellentétben ők nem próbálják meg rekreálni az olasz éttermek dizájnját, hangulatát, hogy úgy érezd magad, mintha mondjuk Rómában lennél. Náluk erről szó nincs. Ha ott elmész egy olasz étterembe, te Tel Avivban fogod érezni magad. Az alaptészta az, ami olasz, de minden, ami rákerül, az már maga Tel Aviv, a bárányhústól a fűszerekig, és a megdöbbentő, hogy ezt az egészet borzasztó könnyedén és természetesen csinálják. De ez csak egy kiragadott példa, egy hasonlat arra, hogyan gondolkodnak mindenről.

Kovács Kristóf Top 5 étterme Tel Avivban

1. North Abraxas
Eyal Shani séf étterme cool atmoszférájáról és folyamatosan változó menüjéről nevezetes.

2. Nabi Yuna
A kávéi, vegán menüje és miliője miatt népszerű hely főként egyetemisták, digitális nomádok és távmunkások körében kedvelt intézmény.

3. Romano
Sokak kedvenc helye a Teder nevű zenés bárral egy házban lakik. Autentikus hely ízek, koktélok, DJ-k és élőzene.

4. Port Said
Bakelitlemezek minden mennyiségben, zene, komfortkonyha és übercoolság, ameddig a szem ellát.

5. Montefiori
Francia konyha vietnami csavarral, helyi finesszel és izraeli borokkal.

Kovács Kristófék nem csak Tel Avivban, hanem Jeruzsálemben is jártak inspirációt gyűjteni.

– A jeruzsálemi piac mellett van egy brutálisan népszerű étterem, ott ettünk egy bárány kebabot. Nehéz leírni szavakkal, milyen magas minőségű volt. Roppanós, habos arab kenyéren pirított bárányhús, ami kenyérrel van összegyűrve. Belül lágy, kívül ropogós, és mindez egy shaksukás, római köményes alapon. Elképesztő minőségről beszélünk. A Machane Yehuda piacon van egy Machneyuda nevű étterem, amit korábban megszavaztak Jeruzsálem legjobb éttermének. Odatelefonáltunk, hogy megyünk, és azt is elmondtuk, hogy miért.

Beültettek minket a konyhába, a séf pedig minden fogást elmagyarázott nekünk és a recepteket is megosztotta velünk. Nem titkolóztak.

Mondjuk én sem tenném, ha idejönne Tel Avivból egy séfcsapat és azt mondanák, hogy kell nekik a túrógombócunk receptje. Gondolod, hogy nem adnám oda nekik? Hát persze, hogy megosztom velük! A recepteken úgysem múlik semmi. Ottolenghi minden receptje ott van a neten és a könyveiben. Minden azon múlik, hogyan rakod össze a csapatod, és hogyan gyúrod össze egy egésszé.

Basky András étteremvezető, Perneki Gábor prep chef és Lázár János kreatív chef

Kóstoljuk meg Tel Avivot!

Hogy mit hozott haza magával a Déryné csapata Izraelből? Mutatjuk a menüt, közben fejben képzeljük hozzá a teljes Tel Aviv-élményt jelentő dübörgő, magával ragadó ütemeket és a hedonista koktélokat!

Előételek
Paprika carpaccio, olvasztott ricotta
Faux fois gras, padlizsán brulée
„Őrült” zöldségek, labneh, kenyérmorzsa
Grillezet burgonya, jalapeño créme fraiche
Vörös tonhal tatár, sumac, mascarpone
Manchego, kolbász, samosa

Főételek
Ropogós ökörfarok tortellini
Fűszeres báránykebab, shakshuka, feta

Desszert
tatami (izraeli tiramisu)

– Szuper szakmai út volt ez, és ennek a teljesen hiteles lenyomata a Tel Aviv Sound menüje – mondja Kovács Kristóf. – Ezzel a projekttel azt tudjuk mondani, hogy ez volt Tel Aviv 2022-ben.

További részletek itt!

déryné | tel-aviv | vacsoraest | izrael | kovács kristóf

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom