Ahogy közeledtek a hűvösebb napok, a hagyományaikhoz híven a Gerbeaud Kávéház kínálata is megújult. Az idei szezonban több, mint harminc süteménnyel és tányérdesszerttel várják a vendégeket, köztük legendás klasszikusaik mellett az új, ünnepi átirataikkal.
Dobostortájukat ugyanis ezúttal narancsos réteggel tették még izgalmasabbá, míg Esterházy szeletükben a birsalma lágy édessége hangsúlyozza a dió karakterességét. A Gerbeaud szeletet pedig a hagyományos baracklekvár helyett a meggy és mák különleges jegyei frissítik.
A sütemények mellett csodás meleg ételekkel is készülnek. Az idei őszi-téli étlap minden eddiginél merészebben tárja elénk a szezon legcsábítóbb ízeit –
egy kis ünnepi csillogással megkoronázva.
Hiszen az à la carte kínálatban a kurkumás karfiolkrémleves, a bőrén sült lazacfilé friss tabbouleh salátával, a grillezett fehérpenészes kecskesajt és a hihetetlenül omlós, fűszeres marhaszegy várja a kíváncsi ínyenceket. Továbbá a reggelik között az új kedvenc, a buggyantott tojás füstölt lazaccal, ami tökéletes reggeli választás.
Örökségből élmény: Megújultak a Gerbeaud kávéház belső terei
A Gerbeaud Kávéház falai között évszázadok adják egymásnak a történeteket, egyszerre őriz páratlan örökséget és jelent felelősségteljes, izgalmas kihívást.
A múlt hangulatának hiteles megőrzése és a jelen modern elvárásainak való megfelelés között finom egyensúlyt kell teremteni.
A Vörösmarty térnek van egy nagyon tipikus látképe, ezek a jellegzetes kávéházi ablaktáblák idén megújultak, nemcsak látványukban gyönyörködtetnek, hanem a vendégek komfortérzetét is szolgálják. Ezzel egy ütemben az összes kávéházi drapéria, függöny és szék is új köntösbe bújt, amelyekhez nagy gondossággal választottak drapériákat, mintázatokat és hangulati elemeket, amelyek nemcsak a múlt eleganciáját idézik, hanem természetesen simulnak bele a mai trendek világába. Szerencsére a divat körforgása is a Kávéháznak kedvez: az eklektikus, 60–70-es éveket idéző elegancia újra hódít, és lenyűgözően illeszkedik a Gerbeaud ikonikus atmoszférájához.
A terekben egymásra rétegzett stílusok évszázadokat kötnek össze. 1909 óta Darilek Henrik és Gerbeaud Emil tervei alapján a kávéház szecessziós stílusban pompázik. Ahogy felmenőik is egykor bátran keresték a legmodernebb megoldásokat – mint például az 1900-as párizsi világkiállításról hozott kecskelábú, súlyos márványasztalok – úgy a kávéház mostani vezetése is ezt a szellemiséget viszi tovább.
Tiszteletből építkeznek, de nem félnek újítani:
céljuk, hogy a rájuk bízott örökséget gazdagítsák, és olyan élményt teremtsenek, amely egyszerre időtlen és kortárs.
A Gerbeaud Gasztronómia Kft. idén elnyerte a BeneFit PRIZE „Közösségteremtés a munkahelyen” díját – több mint 130 pályázó közül kiemelkedve! A siker titka meglátásuk szerintegy olyan csapat, amely évek óta tudatosan épít valódi közösséget. Ahol az emberek jól érzik magukat, támogatják és tisztelik egymást, és ahol a jó hangulat nemcsak belül, de kifelé, a vendégek felé is sugárzik.
Ez a díj nem egyszerű elismerés, bizonyíték arra, hogy az összetartó közösség ereje mások számára is egyértelmű és példaértékű.
(Fotók: Gerbeaud)
kávéház | étlap | sütemények | enteriőr | Gerbeaud
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
5 mediterrán recept, amelytől egy pillanat alatt nyári hangulatba kerülsz
Ha szereted a tiramisut és a futást, akkor nagyon jó hírünk van
A rumos koktélok alapdarabja, ami még mindig veszélyesen jó
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!


