Szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a menekülők mielőbb biztonságos helyre érjenek.
Elon Musk már egyszer meghallgatta Ukrajna kérését, most pedig újabb lépéssel szeretné segíteni a háború elől menekülőket. A Tesla e-mailt küldött az ukrajnai autótulajdonosoknak, melyben az áll, hogy a környező országokban eltörli a Supercharging díját, és nemcsak a saját kocsijait, hanem más márkájú elektromos járműveket is ingyenesen lehet feltölteni a lengyelországi Trzebowniskóban, valamint a Kassán, Miskolcon és Debrecenben található állomásokon.
Mint írják, remélik, ezzel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az emberek biztonságos helyre jussanak.
A Tesla szerint a Supercharger tizenöt perc alatt tölti fel annyira az autót, hogy azzal akár kétszáz mérföldet (körülbelül háromszázhúsz kilométert) is meg lehessen tenni.
A cégnek összesen körülbelül harmincezer töltőállomása üzemel világszerte, melyek szünet nélkül nyitva tartanak. Az árak helyszínenként eltérőek, de egy átlagos töltés körülbelül negyed dollárba kerül kilowattonként, ami azt jelenti, hogy egy kétszázötven mérföldre (négyszáz kilométerre) elég töltésért körülbelül huszonkét dollárt (hétezer-ötszáz forintot) kell fizetnünk.
A Teslának korábban is voltak hasonlói akciói, rendszeresen biztosít ingyenes feltöltést például természeti katasztrófák nyomán. Ugyanakkor ez az első alkalom, hogy háború miatt hozták meg a döntést, és úgy tűnik, először terjesztik ki a lehetőséget más márkájú autókra is.
Bár Tesla márkabolt hivatalosan nem működik Ukrajnában, vásárlóik vannak az országban, ahol körülbelül harmincezer elektromos jármű közlekedik.
Korábban már több közlekedési cégtől, így a MÁV-tól és a Wizz Air-től is érkezett segítség a menekülőknek.
(Forrás: robbreport.com, képek: Unsplash)
ingyenes | töltés | Tesla | ukrajna | háborúRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!