Több ezer orosz állampolgár rekedt ebben az üdülőparadicsomban

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

A járattörlések és a banki szankciók is megnehezítik a turisták dolgát.

Több ezer orosz turista rekedt Thaiföldön a járattörlések, a rubel zuhanórepülése és a fizetési problémák miatt, melyeket az okozott, hogy Oroszországot levágták a SWIFT rendszerről. Volt, aki tudta használni a kínai UnionPay rendszerét, miután a Visa illetve a Mastercard már nem működött, ugyanakkor Phuketen már azt is fontolóra vették, hogy megengedik a kriptovaluták használatát, például a hotelek és a repülőjegyek kifizetésénél. Az ott ragadt állampolgároknak közel-keleti légitársaságok segítségével próbálnak meg repatriáló utakat szervezni.

Jó vendéglátóknak kell lennünk, és gondoskodnunk kell mindenkiről"

– mondta Yuthasak Supasorn, a thaiföldi turisztikai hatóság vezetője, hozzátéve, hogy még jelenleg is tartanak arrafelé orosz utazók.

2019-ben mintegy másfélmillió orosz turista látogatta meg Thaiföldet, idén januárban pedig huszonháromezren voltak ott, ami az összes látogatónak körülbelül az ötödét jelenti. Az ott ragadt utazók fele Phuketen tartózkodik, ahol a helyi turisztikai szövetség már megkérte a hoteleket, hogy csökkentsék az árakat, és hosszabbítsák meg az oroszok ott tartózkodását.

Ugyanakkor, mint Bhummikitti Ruktaengamnek, a phuketi turisztikai szövetség elnökének a nyilatkozatából kiderült, több száz ukrán állampolgár is a területen ragadt, főképp az ország reptereinek lezárása miatt.

Bangkok és Phuket egyébként a járvány előtt már annyira túlterhelt volt, hogy az országnak intézkednie kellett az ügyben, az ázsiai állam legutóbb pedig annak kapcsán került be a hírekbe, hogy megválogatná a turistáit.

(Forrás: reuters.com, képek: Unsplash)

 

thaiföld | turisták | orosz

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 24. számát!

Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom