Keddtől csak egyetlen egy országba repülhetnek az orosz nemzeti légitársaság gépei

Március 8-tól egy kivétellel valamennyi nemzetközi járatát törli az Aeroflot, a hivatalos magyarázat szerint a "járatok működését akadályozó körülmények" miatt. 

A törlés az Aeroflot-csoport valamennyi légitársaságára vonatkozik, beleértve a Rossiyát és az Aurorát. Az Aeroflot járatait törölték a globális Sabre-rendszerből is, amely a jegyvásárlásokat és egyéb tranzakciókat bonyolítja.

A szankció ellenben nem érinti a belföldi járatokat és Fehéroroszországot, vagyis utóbbi az egyetlen külföldi ország, ahová elindulhatnak az Aeroflot gépei.

A nemzetközi szankciók következtében egyébként bajban vannak az orosz légitársaságok: nehezen tudják kifizetni a földi kiszolgálás és az üzemanyagok költségeit, a repülőket tulajdonló bérbeadók pedig igyekeznek minél hamarabb visszavenni a gépeiket.

Februárban még az Aeroflot, a Rossiya és az Aurora összesen 2409 járatot üzemeltetett száz nemzetközi célállomásra ötvenhárom országban. Az Európai Unió, Kanada és az Egyesült Államok által elrendelt repülési tilalmak után az Aeroflot-csoport nemzetközi hálózata felére zsugorodott; a légitársaság számára huszonöt ország negyvenhét célállomása maradt elérhető, ami havi 1225 utat jelent.

Március 8. után pedig még rosszabbul alakul a helyzet, hiszen csupán Minszk lesz az Aeroflot egyetlen nemzetközi célállomása.

Miután a legtöbb európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada is kitiltotta légteréből az orosz repülőgépeket, és Oroszországba sem repülhetnek az említett országok gépei, a nemzetközi légi útvonalak drasztikusan megváltoztak, és igencsak bonyolulttá vált például Európából Ázsiába eljutni.

(Forrás: Flightradar, NY Times, fotók: Getty Images)

 

minszk | járatok | háború | nemzetközi | törlés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom