Új szankcióval lehetetlenítették el a legnagyobb orosz légitársaságot

A legnagyobb globális helyfoglalási rendszert működtető Sabre szerte a világon felmondta az Aeroflottal kötött megállapodását, lehetetlenné téve az ülőhelyek eladását.

A Sabre technológiai vállalat tájékoztatása szerint az Aeroflotot eltávolították a globális helyfoglalási rendszerükből, ami azt jelenti, hogy Oroszország legnagyobb légitársaságának járataira nem lehet ezen keresztül jegyet foglalni. A Sabre vezérigazgatója, Sean Menke tájékoztatása szerint

a vállalat növekvő aggodalommal figyeli az ukrajnai helyzet alakulását, a konfliktus ellen pedig ők is állást akartak foglalni.

Robert Mann, az R.W. Mann & Company légi közlekedési elemzője szerint azonban a Sabre nem függesztette fel az automatizált szolgáltatásokat. Ezek olyan kereskedelmi, üzemeltetési és tervezési rendszerek, amelyek nélkül a légitársaságok minimálisan és manuálisan tudnának csak működni. Az automatizált szolgáltatások felfüggesztésével az Aeroflot arra kényszerülne, hogy

megpróbáljon alternatív rendszert találni, azonban a váltás nem megvalósítható egyik napról a másikra.

Egy másik helyfoglalási rendszer, az Amadeus mögött álló vállalat csütörtökön közölte, hogy nem írnak alá új szerződéseket Oroszországban, és ezzel párhuzamosan folytatják a meglévő oroszországi munkaportfóliójuk értékelését. Mindemellett felmérik és értékelik az Oroszországgal szemben bevezetett nemzetközi szankciók és az Oroszország által hozott bármilyen ellenintézkedés lehetséges hatását is.

De nem csupán a helyfoglalási rendszerek felfüggesztésével kezd teljesen ellehetetlenülni az orosz légi közlekedés. A hét elején a Boeing és az Airbus közölte, hogy a továbbiakban nem kötnek üzletet orosz ügyfelekkel. A Boeing felfüggesztette jelentősebb moszkvai tevékenységeit, ideiglenesen bezárta kijevi irodáját, valamint felfüggesztette az alkatrészekkel, karbantartással és műszaki támogatással kapcsolatos szolgáltatásait az orosz légitársaságok számára.

Az Airbus tájékoztatása szerint szintén felfüggesztették az orosz légitársaságok támogatási szolgáltatásait, valamint az ország alkatrészellátását.

Mint ismert, számos ország döntött úgy, hogy lezárja légterét az orosz repülőgépek előtt, az utazási társaságok és a körutazások szervezésével foglalkozó vállalatok többsége pedig leállította vagy újratervezte azokat az útjaikat, amelyek oroszországi állomással rendelkeztek. Az Aeroflot járatainak globális helyfoglalási rendszerekből való kivonására irányuló lépések a legújabb szankciók az orosz légi közlekedési ágazat ellen.

(Forrás: CNN, fotók: Unsplash)

sabre | helyfoglalási rendszer | orosz légitársaság | légitársaság | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom