Már nem lehet büntetlenül füvezni a turisták első számú kannabiszúticélján

Amszterdam szeretné, ha többé nem a drogok, az alkohol és a prostitúció fővárosaként tekintenének rá, ezért nem olyan régen távolmaradásra is felszólította az utazók bizonyos csoportjait. 

Most újabb konkrét szabályozás lépett életbe, mely szerint május 25-től tilos a füvezés a bordélyházairól, szexklubjairól és marihuánakávézóiról ismert vörös lámpás negyedben, ahol már az erről szóló figyelmeztető táblák is megjelentek.

Akit megszegi a tilalmat, száz eurós (több mint 37 ezer forintos) bírságot kaphat.

Femke Halsema polgármester korábban ígéretet tett a szexmunkások körülményeinek javítására, a bűnözés, valamint a túlzott drog- és alkoholfogyasztás visszaszorítására, és már folynak a tárgyalások arról, hogy a szex- és drogturizmusra épülő helyeket a városközpontból egy másik helyszínre telepítik. Ez azonban nem lesz egyszerű, mert az alternatívaként javasolt új terület lakói ellenzik a komplexumok áthelyezését.

A kerület és a város más, vörös lámpás negyeden kívüli részein továbbra is lehet majd marihuánát és hasist fogyasztani az ezeket árusító kávézókban.

Ha Amszterdamot érinti a repülőutad, akkor jó, ha tudsz erről a lehetőségről, és arról, hogy ha sok időd van, érdemes városnézésre indulnod.

(Forrás: Index, képek: Getty Images)

kannabisz | hasis | | Amszterdam | kávézó | vörös lámpás negyed

FOLYTASD EZZEL

Mikrobiom és wellbeing, avagy ez lehet az új szupererőd

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Mikrobiom és wellbeing, avagy ez lehet az új szupererőd
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom