Ha ebbe az országba utazol, felejtsd el a khaki színű ruhát és a túrabakancsot

Helyiek osztották meg a tapasztalataikat arról, melyek a legnagyobb tiltólistás cselekedetek az adott országokban. Van, ami egyszerűen sértő, de van, ami közvetlen veszélybe is sodorhatja a tudatlan turistákat.

"Mi az, amit semmiképp nem tanácsolnál az országodba érkező turistáknak?" tette fel a kérdést egy felhasználó a Redditen, a felvetésre pedig többezer válasz érkezett, ahol kimondatlan illem- illetve biztonsági szabályokra hívták fel a figyelmet az adott hely szülöttei. A Boredpanda ezekből válogatott, lássunk is néhányat!

Ausztrália: Ne sétálj oda a kenguruhoz a vadonban, és ne próbáld megsimogatni. Amilyen édesek ezek az állatok, pont annyira harciasak is. Egy rúgással leterítenek.

Dél-Afrika: ne viselj khaki színű ruhát és túrabakancsot, mert így lerí rólad, hogy turista vagy, ezzel pedig könnyen a zsebtolvajok célpontjává válhatsz. Mi több, a túravezetők inkább azt javasolják a látogatóknak, hogy

élénk színű öltözéket viseljenek, mert így könnyebben meg lehet őket találni, ha eltévednének.

Amerika: Ne szállj ki az autóból, ha megállít a rendőr. Csak azt tedd, amit mond. És egy másik jótanács ugyaninnen: Ne nyilváníts politikai véleményt. Ha így teszel, többé nem fognak rád ugyanúgy nézni akár egyetértenek, akár nem.

Anglia: Ne provokáld a Buckingham-palota őreit. Persze, kinek jutna eszébe ilyesmi...De ha mégis, akkor jó tudni, hogy az őrök ilyen esetben testi fenyítést is alkalmazhatnak.

Spitzbergák: Ne indulj fegyver nélkül túrázni. A lakott területeken kívülre mindenkinek kötelező puskát vinnie magával, mert az ember sosem tudhatja, mikor fut össze egy jegesmedvével.

Hollandia: Ne hasonlítsd a hollandokat a németekhez. Még csak ne is említsd a németeket.

Dél-Korea:

Inkább ne adj borravalót,

mert bár néhány helyen elfogadott, többnyire sértő és lekicsinylő üzenete van. Mintha a vendég azt gondolná, a hely nem fizeti meg az alkalmazottait.

India: Ne csókolózz nyilvánosan. Bár a közterek Indiában sok mindent elbírnak, gondolhatunk itt a mosdónak használt útszegélyre vagy arra, mi mindent látott már a Gangesz, a nyilvános csókolózás tabunak számít.

Brazília: Ne menj a favelákba (nyomornegyedekbe), bármekkora is a kísértés. Ezek a helyek egyáltalán nem biztonságosak azoknak, akik nem ott élnek, gyakran még akkor sem, ha olyannal megyünk, aki ott lakik vagy ismerős arra. A helyiek gyakran nem értik, miért akarják a turisták az ország legrosszabb részeit látni.

Írország: Ne menj a dublini Temple bárba, hiába ajánlja annyi útikalauz. Sokkal szebb és olcsóbb helyeket találni a pubok őshazájában.

Venezuela: Itt egy eléggé magáért beszélő tanácsot kapunk: Ne vegyél elő készpénzt vagy okostelefont az utcán.

Ha Párizsba készülsz, akkor ezeket a jótanácsokat is érdemes elolvasnod, itt pedig azt tudhatod meg, mit nem szabad csinálni egy repülőúton egy légiutas-kísérő szerint.

(Forrás: Boredpanda, képek: Unsplash)

turista | hasznos | tanácsok | tippek | jótanács

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom