A tiltott sziget, ahova száz év óta csak egy család léphet be

Hawaii a szörfösök, a lávavadászok, az üdülni vágyók és a nagy felfedezők egyik legnépszerűbb célpontja. És ezzel eddig semmi újat nem mondtunk róla.

A szigetcsoport olyan mélyen beleágyazódott a popkultúrába és az egyetemes köztudatba a tökéletes üdülőhely metaforájaként, hogy a proto-polinéziai Sawaiki szóból (jelentése: anyaföld) származó megnevezés mondhatni köznevesült a magyarban, és előszeretettel használjuk a szlengben a Hawaiit a mai napig a remek vagy a kellemes körülírására.

Az egyik legnépszerűbb hawaii sziget, Kauai

Ki gondolná ezek után, hogy Hawaiinak is van olyan része, amely tiltott gyümölcs a világ előtt.

És nem is akármilyen részről beszélünk, hanem Hawaii állam hetedik legnagyobb földrészéről, Niihauról. Beceneve a tiltott sziget (The Forbidden Island), amely a szigetcsoport északi csücskén található. A harminc kilométerre fekvő Kauai után keletkezett, sajátos litográfiával és biommal rendelkezik, és az egyik legrégibb lakott szigetként tartják számon.

Niihau, a tiltott sziget

A sziget nagyjából akkora kiterjedésű, mint Győr városa, a száraz, sivatagos területen az egykori lakosok főként jamszgyökér- és cukornádtermesztéssel foglalkoztak.

A Hawaii-szigetek klasszikus litoszférájára jellemző hegyekből itt nem találunk: Niihau legmagasabb pontja a 390 méter magas Pani’au, és hiába is van a trópusokon, az évi csapadékmennyiség az Alföld szárazabb régióival egyezik meg, a szomszédos szigeteken pedig átlagosan húszszor annyi eső esik, mint a tiltott szigeten.

Ilyennek látszik a naplemente a Kauairól, távolban a tiltott sziget

Az első európai, aki a niihaui földre lépett, James Cook volt,

majd a gyéren lakott, elég kopár szigetet a skót Elizabeth Sinclair megvásárolta 1864-ben a hawaii V. Kamehameha királytól 10 000 dollárért – ez ma úgy 170 ezer dollárnak, azaz körülbelül 65 millió forintnak megfelelő összeg lenne.

Hawaii a szörfösök, a lávavadászok és az üdülni vágyók egyik legnépszerűbb célpontja

Miután a Sinclair család hajója, a Bessie lehorgonyzott Niihau partjainál, a család kikiáltotta a csendes-óceáni földet új otthonának.

A hajón tizenhárman utaztak, akik a feljegyzések szerint birkákat, csirkéket, teheneket, valamint megannyi facsemetét hoztak magukkal, hogy a sivár sziget élővilágát kissé felpezsdítsék, otthonossá tegyék.

Lanai, becenevén: a magánsziget

A család betelepedésének következtében a bennszülöttek létszáma hamar megcsappant: Sinclairék érkezése előtt még mintegy ezer őslakos élt a szigeten, a család letelepedését követően azonban nagy részük elhagyta a kopár földrészt – feltehetőleg nem rajongtak az új tulajdonjogi viszonyokért.

Molokai, a barátságos sziget

A sziget jelenleg is a család leszármazottjainak tulajdonában áll.

Elizabeth Sinclair 1892-ben elhunyt, majd a továbbiakban unokája, Aubrey Robinson lett a családfő. Az ő döntése értelmében tiltották meg egy 1915-ben kitört járvány következtében azt, hogy a szigetre idegenek érkezzenek – majd a különleges rendeletből szokás vált.

Kauai nyugati partjai, háttérben a tiltott sziget

Ma kevesebb mint százan élnek a szigeten, ahol a hawaii nyelv egyik helyi dialektusát beszélik.

A szigeten nem találni aszfaltozott utat, kórházat vagy rendőrséget, ahogyan vezetékes vizet sem – áramot napelemekkel termelnek.

De boltok sincsenek, így azokat a főbb eszközöket és terményeket, amiket nem tudnak előállítani, megtermelni helyben, a szomszédos szigetekről szerzik be. Még a családtagok is csak nagyon indokolt esetben hagyhatják el a szigetet – ellenkező esetben a család kiutasíthatja őket a szigetről, ahova már nem térhetnek vissza.

A szigetcsoport második legnagyobb szigete, Maui

De persze kivételek mindig vannak. Az amerikai kormány különleges engedélyével be lehet lépni a szigetre, valamint az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének is bejárása van ide. Ez némileg összefügg a szigetlakók egyik fő bevételi forrásával: az amerikai hadsereg ugyanis egy automata radarállomást üzemeltet a szigeten, amiért több millió dolláros bérleti díjat fizetnek Robinsonéknak.

Oahu szigete

És bár a szigetre tilos civileknek belépni, a szigetlakóknak a turizmusból is van bevételük: szerveznek a környékre helikopteres szigetnéző túrákat, valamint kivételes esetben, meghívásos alapon vadászattal egybekötött szafarit is. Ilyen esetben viszont aranyszabály az, hogy a vadászoknak tilos érintkezniük a helybéliekkel, ezen felül pedig a lakott területet sem közelíthetik meg. Emellett a helyi lakosoknak a mai napig az egyik legfontosabb foglalatossága az, hogy tengeri csigákból és korallokból készítenek ékszereket.

Hasonlóan érdekes Hawaii 1987 óta tiltott, Stairway to heavennek becézett lépcsője, amelyet ugyan már elbontottak, de még ez sem elég ahhoz, hogy megállítsa a kirándulókat, sőt.

(Forrás: Theculturetrip.com)

amerikai egyesült államok | tiltott | hawaii | sziget | Niihau | katonaság

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom