Tíz ország, aminek egyedülálló kávékultúrája rabul ejt

A kávé a világ kedvenc itala, így nem csoda, hogy szinte minden országnak megvannak a maguk kávéfőzési szokásai, melyeket a kultúra és a hagyományok itatnak át. Összegyűjtöttünk tíz olyan országot, amelynek kávézási rituáléja és fantasztikus kávés italai autentikus élményt kínálnak.

Vietnám

Vietnámban a kávé végigkíséri az egész napot, hiszen élvezettel fogyasztják reggel, délben és még este is. A vietnámi jeges kávé közepes vagy sötét pörkölésű kávéból készül, jégre öntik és sűritett tejjel kombinálják, hogy tökéletes frissítővé válhasson egy forró napon. A másik kuriózum a tojásos kávé, amelyet forrón isznak.

A kávé tetejére öntik a tojássárgájával elkevert sűrített tejet, így extrán habos lesz a végeredmény.

Görögország

Görögországban hihetetlenül intenzív kávékultúra uralkodik, és egyedülálló ízvilágot kínál azoknak, akik hidegen és melegen egyaránt szeretik a magas koffeintartalmú italokat. A hagyományos görög kávét extra erősre főzik finomra őrölt kávébabból, szűretlensége miatt a csésze alján zacc képződik, a kávé tetején pedig szép habréteg úszik.

A jeges kávét a görögök frappénak hívják és hagyományosan tejet, cukrot, jeget és instant kávét tartalmaz.

Svédország

Svédország kiváló úti cél a kávérajongók számára, különösen azért, mert a svédek egy főre jutó kávéfogyasztása az egyik legmagasabb a világon. Lappföldön egyedülálló kávéhagyomány él, a Kaffeost, aminek értelmében fogyasztás előtt sajtot mártogatnak egy csésze kávéba.

Mexikó

A mexikói kávékultúra kevésbé ismert, holott ízvilágában a világon semmihez sem hasonlítható. Hagyományos kávés italuk a Café de Olla nevű, amely egy agyagedényből készült fűszeres kávé, amibe szegfűszeg, csillagánizs és fahéj is kerül.

Indonézia

Indonézia egyedülálló kávéélményt kínál az utazók számára. A tradicionlis kávéjuk a cibetmacska ürülékéből készült Kopi Luwak, ami egészen intenzív ízvilágú.

Ausztrália

Az ausztrálok imádnak kávézóba járni, az amerikaiakkal ellentétben azonban jellemzően erősebb koffeines italokat fogyasztanak és kevésbé édesítik azt.

A helyi kávékultúra autentikus ízét a flat white jelenti, amiben egy dupla eszpresszó mellett tej és tejhab is van.

Olaszország

Olaszországban olyannyira híres a kávékultúra, hogy az UNESCO világörökségi rangjára kívánják emeltetni. Itália a kapucsínó szülőhazája, Milánó pedig az eszpresszó otthona. Az olaszok utóbbit általában a pultnál isszák meg, ahelyett, hogy asztalt foglalnának. Van azonban néhány aranyszabály, amit nem árt tudni. Ilyen például, hogy

kapucsínót csak és kizárólag reggelire lehet fogyasztani, ellenkező esetben egy egész országot haragítunk magunkra.

Franciaország

Franciaország kevésbé jut eszünkbe akkor, ha kivételes kávékultúrával rendelkező országokat vesszük sorra, holott a franciákhoz fűződik a Café au lait, amelyet Párizsban járva egyszer mindenkinek meg kell kóstolnia. A Café au lait azért is különbözik bármilyen más tejeskávétól, mert a kávé és a tej aránya nem azonos.

A tejeskávénak 2:1 aránya van, míg a Café au lait 1:1 arányú.

Costa Rica

A Costa Rica-iak a kávéfőzés hagyományos módszerét űzik, amelyet chorreadornak neveznek. A chorreador egy zokniszerű zacskó, amely egy fa állványon lóg, és lehetővé teszi, hogy a forró víz átfolyjon egy csészébe, miközben kiszűri a zaccot.

Törökország

A török ​​kávé sok hasonlóságot mutat a görög kávéval az elkészítési módja és az adagja tekintetében. A frissen pörkölt, jó minőségű babot finom porrá őrlik, majd hideg vízzel és cukorral egy kis edénybe teszik, amelyet a tűz fölé helyezve lassan főzni kezdenek.

A kávé tetején varázslatos habréteg keletkezik.

Többnyire egy pohár vízzel és török finomsággal szolgálják fel.

(Forrás: TheTravel, fotók: Getty Images)

nagy sztori | kávé | kávékultúra | gasztronómia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom