Legszívesebben terápiás jelleggel, receptre írnánk fel minden autós/motoros lelkületű élőlénynek Erdély páratlan szépségű tájainak a felkeresését. Amivel az ember a Fogarasi-havasok útjain találkozik, az valószínűleg évekkel toldja meg a várható élettartamot – persze a medvékkel vigyázni kell, a medve nem játék!
Az út a cél
A Transalpina és a Transzfogarasi út mára elképesztő kultikus erővel bíró, autós-motoros mennyországként számontartott útszakaszai a világnak. A több száz kilométernyi kanyargó szerpentin, a 2000 méter feletti hegyek, az utakat megbolondító, gyakran átszelő birkacsordák, a kanyarokban gyümölcsöt és mézet áruló hegyi emberek és a minőségi aszfalt egyvelege igazi zarándokhellyé válik május és szeptember között. A csillagok végre újra együtt álltak, négynapos túrára indultunk egy igazi élményarató túramotorral, a BMW vadonatúj F900 GS Adventure-jével, hogy végre két keréken is meghódítsuk a szomszéd ország felnőtt vidámparkját!
A cél maga az út volt, egészen pontosan: motorozni a Transalpinán, valamint a Transzfogarasi úton, ehhez pedig egy országgal és egy időzónával délkelet felé kellett vennünk az irányt. A csütörtöktől vasárnapig tartó mámoros hosszú hétvége szakaszait úgy osztottuk fel, hogy az első és az utolsó napok az oda-, illetve a visszaútról szóltak, a péntek–szombat pedig a helyszínen elkövetett kanyarvadászatot jelentette; mindezt szerencsére tökéletes időben, 25 Celsius-fokban, száraz időben sikerült megvalósítani.
Vajdahunyadi vár
Csütörtök reggel nyeregbe ültünk Geri barátommal, és egy-egy motorral célba vettük Vajdahunyadot, ezt a helyszínt tűztük ki az első éjszakánk főhadiszállásaként.
A vár meglátogatása egyébként ingyenes – és ajánlott is. Klassz két-három órás program körbejárni a Hunyadi János kormányzósága alatt megszületett, majd a 15–17. század között folyamatosan erősödő és épülő grandiózus épület vastag és hűvös falai között; szerencsére a városvezetés ápolja és gondosan karban is tartja.
A felkészülés és az első este remek hangulatban telt a vár szomszédságában, reggel a lábaink közé vettük a motorokat, és a péntekre megálmodott programba gyorsultunk, magunk mögött hagyva a várat, felkészülve egy félnapos edzésre.
A pénteki etapban a Transalpina útszakasz páratlan szépségű, hűvös, erdei, fenyőfákkal, tavakkal és sziklákkal tarkított szerpentinjeinek a meghódítása szerepelt, ez a lelki feltöltődés igazán magas szintje.
Transalpina, a kanyarparadicsom
A Transalpina vagy más néven a DN67C jelzésű főút a Kárpátok egyik legmagasabban fekvő, 148 kilométeres útja, amely észak felől Szászsebest (Sebeș) köti össze a déli végpontjával, Novacival. A négy megyén átkanyargó, hihetetlen szépségű és páratlan (aszfalt)minőségű útszakasz a legmagasabb pontjain 2200 méter fölött vezeti a kalandorokat; a szinte végig erdőben futó kanyarvidámpark a vezetés színtiszta, legmagasabb szintű legális kábítószere, legyen szó motorról vagy autóról, de a bátrabbak és erősebbek számára kerékpárral is isteni élményt nyújt!
Az alattam teljesítő BMW F900 GS valósággal habzsolta a kilométereket, ezt a motort pont ilyen utakra találták ki! A soros, kéthengeres, 895 cm3-es motorblokk a maga 105 lóerejével és 93 Nm-es nyomatékával nem kérdezett vissza egyetlen kanyarból való kigyorsításkor sem, tulajdonképpen szinte 3-as fokozatban végig lehetett (volna) motorozni a Transalpinát, de azért az út legszebb pontjain megálltunk pár percre, hogy gyönyörködjünk az érintetlen természet csodájában.
Miután elkészültek a könnyeket előcsaló tájról a fotóink, visszaültünk a paripákra, és el kell mondanom, hogy 246 kilós súlya ellenére a BMW F900 GS könnyedén terelgethető a leggyorsabb csiki-csuki kanyarkombinációkban is, amellett, hogy napi 500 kilométert különösebb hátfájdalmak nélkül teljesíteni tudunk vele. Kényelmes, mint egy fotel, stabil, mint egy villamos. Fontos tény, hogy tankolással sem kell túl gyakran megszakítani az utunkat, a 23 literes tank és az 5 liter körüli átlagfogyasztás hosszú órákon át tart minket a nyeregben.
A BMW három dobozzal adta át a motort, de úgy éreztem, hogy kényelmesebb és könnyebb leszek egy dobozzal és egy felpókozott hátizsákkal. Négy napra, egyedül bőven be tudtam pakolni, ráadásul Geri barátom ennek a motornak a nagy testvérével, az 1250-es GS-sel és három nagy dobozzal biztosította annak a lehetőségét, hogy a menet közben beszerzett üdítőket és csokikat a jobb oldali, csak „hűtőtáskának” nevezett dobozában tároljuk. Persze mivel a kipufogó mellett van a doboz, a hűtésről inkább ne beszéljünk.
Arról viszont igen, hogy Geri az egész szombati motorozás során azt ecsetelte, hogy ő bizony mostanában sok olyan videót lát, ahol ezen a területen medvékkel találkoznak a turisták.
Nekem nagyon sok ismerősöm jön ide zarándokútra minden évben, de ők még nem találkoztak a nagy barnával. Nyugtattam Gerit, hogy nem kell félni, a medvék mélyen, az erdő közepén laknak.
Vidrák és nepáliak
A második és a harmadik éjszakánkat a Transalpina út közepén, a Vidra-tó melletti egyik szálláshelyre terveztük, ez itt nagyjából egy alaptábor azoknak, akik ezen az útszakaszon és a közelben lévő Transzfogarasi úton szeretnének kalandozni. Minden (természeti csodának) a közepén, de a semminek is… Ezen azt kell érteni, hogy a legközelebbi élelmiszerbolt például negyvenöt percre található autóval/motorral.
Az estéinket a szállásunk mellett található Sidharta Resort vendéglátásában töltöttük, ahol szívélyesen fogadott minket a személyzet, amely kizárólag nepáli fiatalokból állt. Meglepő és érdekes beszélgetéseket folytattunk az esti vacsoránk mellett velük, ennek a részleteibe nem mennék bele, viszont bátorítanék mindenkit, hogy érdemes felkeresni a helyet szállás vagy étkezés céljából, és a srácokkal való beszélgetés csak desszert lesz. A nepáli stílusban elkészülő bableves kifejezetten emlékezetes élménye volt az utunknak.
Ahol méz van...
A szombati napra terveztük a Transzfogarasi út bemotorozását, délről megközelítve. A DN7C kódjelű aszfaltcsík kevéssé jó minőségű, sokkal forgalmasabb, viszont intenzívebb útszakasza a világörökségnek. Az 1970-ben épült szerpentin 90 kilométer hosszú, és Alsóárpás–Árgyasudvarhely között kínál tökéletes feltöltődést a kirándulóknak. Az útszakasz csak korlátozottan hozzáférhető, májusban nyitják, és szeptemberben le is zárják, ha ugyanis itt leszakad a hó, életveszélyessé válik minden.
Mióta az egykori legjobb autósmagazin, a Top Gear is gyakorlatilag a világ legjobb útjának nevezte anno ezen részét a világnak, özönlenek a benzinfejű turisták, és a nyitvatartási időszakban megpróbálják megismerni saját korlátaikat és autójuk/motorjuk határait.
Mivel az útszakasz mára legendássá vált, így a hétvégéken történő élménygyűjtés szinte hegyi dugókat eredményező kígyózássá is válhat. Eközben a helyiek nem túl szabályozott kereskedelmi tevékenysége is hatalmába kerítette a kanyarokat. Rengetegen kínálják portékáikat a turistáknak: mézet, bogyós gyümölcsöket, szörpöket, állati húsból készített ételeket és szőrből ruhákat, fából faragott népművészeti alkotásokat vásárolhatunk szinte százméterenként. Ha valaki szeretne lóerőket számolni, mindenképpen hétköznap jöjjön, lehetőleg délelőtt, és leginkább május végén vagy szeptember elején kapja meg a helytől a tiszta kanyarokat, viszont ez az út sokkal többről szól, mint a kanyarokról.
Az útszakasz tetőpontja gyakorlatilag egy piacként működik, majdnem falunapot írtam, de csak azért nem, mert céllövölde nem volt, ellenben sok száz parkoló autó, árusok tucatjai és turisták ezrei várnak ránk. Nem véletlenül, a kilátás elképesztő. Szerencsére nem csak a tetőről nyílik lehetőség megcsodálni az északi oldal gyönyörű szerpentinjeit, hanem minden kanyar alkalmával adódik tér és lehetőség megállni. Bizonyos kanyarok annyira népszerűek, hogy több tíz lakóautó és sátrazók vették átmeneti birtokukba őket. Ha egyszer lehet, miért is ne? Ilyen kilátásra ébredni reggel, vagy este kinyitni egy üveg bort, örök emlék marad.
...ott nyolc medve is van!
Ahogy örök emlék marad ez a nap amiatt is, mert az utunk során a korábban már előénekelt medvék bizony nekünk is megmutatták magukat. Összesen öt alkalommal, egyes, kettes vagy hármas kiszerelésben (egy anya és két bocs) is testközelből tapasztalhattuk meg, hogy ezek az állatok bizony léteznek, és nem félnek előbújni. Az egészen a szalagkorlátig merészkedő medvék élelem reményében kisétálnak a kukákig, hátha akad valami fogukra való. Ilyenkor az autós forgalom mindkét irányból megáll, előkerülnek a fényképezőképek.
Mi ketten viszont, egy szál motoron ülő, könnyű prédának tűnő, csomagtartójukban csokikat rejtegető vendégek, kifejezetten sietősen igyekeztünk elhagyni a terepet, ami nem volt könnyű a feltorlódó autók miatt. Nem voltunk a legnyugodtabbak, amikor több alkalommal is meg kellett állnunk másfél méterre a medvéktől.
Szerencsére az állatok nem bántottak minket, de arra gondoltunk, hogy mi történik majd azokkal a még nálunk is védtelenebb gyalogos turistákkal, akiket fél perccel ezelőtt láttunk errefelé sétálni… Nem hallottunk olyan híreket, hogy embert ettek volna mostanában a medvék, bár azért jobb félni. Én elismerem, hogy a medve félelmetes állat, és most, hogy láttam is létezni, bevallom, hogy félek tőle. Azt viszont bátran kijelentem, hogy életem egyik legizgalmasabb és legszebb négynapos (motoros) kirándulása volt ez a hosszú hétvége, és aki nem járt még erre, csalódásmentes élményre számíthat. A világ egyik legszebb helye itt van a szomszédban, alig pár száz kilométerre, és az érintetlen természet olyan vendéglátó lesz, amit soha nem felejt el az ember.
A cikk a Roadster magazin 17. számában jelent meg.
(Fotók: Donkó Péter)
túra | bmw | beszámoló | hegyek | Transalpina
Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!
