Túlturizmus Budapesten?

Ezzel a címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) Trust Your Architect! című sorozatában. Az előttünk álló évad témái többek között „a reuse/rekonstrukció, a műemlékvédelem, a későmodern épületek vagy akár a 150 éves gyárépületek sorsa, az építészet és turizmus kapcsolata, illetve a civil városvédelem”, írja a KÉK.

Ma este a budapesti turizmus kérdését, és annak urbanisztikai, lakhatási vonatkozásait vitatják meg a KÉK Bartók Béla úti központjában.

Milyen irányba tartanak az idegenforgalmi fejlesztések Budapesten? Hogyan hat a turizmus a városi közterekre, dzsentrifikációra, műemlékvédelemre? Szükség van-e ennyi hotelre és turistahajóra a fővárosban?

Mi a helyzet a sokat vitatott Airbnb hatásaival, amiről a 6. kerületben jelenleg folyik a szavazás, hogy betiltsák-e. Mi lesz a bulinegyed sorsa, számíthatunk-e a 7. kerületben is a rövidtávú lakáskiadás szabályozására?

Megannyi kérdés, és a beszélgetés végén újabbakat is feltehetnek a nézők a résztvevőknek.

Kerekasztal-résztvevők:

  • Kádár Bálint PHD építész, urbanista, a KÉK alapító tagja
  • Káldi Emese, az ImagineBudapest alapítója
  • Sólyom Benedek DLA, Erzsébetváros főépítésze
  • Moderátor: Werk Zsuzsi (KÉK)

Időpont: 2024. szeptember 16. 19:00
Helyszín: 1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12
Az esemény a Nemzeti Kulturális Alap és a Graphisoft támogatásával valósul meg.

Túlturizmus ügyben jelenleg Norvégia áll nyerésre, ebből a cikkünkből azt is megtudhatod, miért.

(Fotó: Turisták a Váci utcában 1986-ban, Fortepan / Magyar Rendőr, nyitókép: GettyImages)

Kortárs Építészeti Központ | előadás | túlturizmus | budapest

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom