Az Orosz Föderációban jó néhány hónapja dolgoznak azon, hogy a Permi határterületben egy különleges túraútvonalat alakítsanak ki a csillagászat és a természetjárás nagy szerelmeseinek.
A túra végállomása az a hely lenne, ahol a Voszhod–2 űrhajó (nem tervezett módon) földet ért 1965-ben két űrhajóssal, Pavel Ivanovics Beljajevvel és Alekszej Arhipovics Leonovval a fedélzetén. Leonov neve mellett még egy történelmi teljesítmény szól:
ő volt a világon az első, aki űrsétát hajtott végre.
A Voszhod–2 landolása nem volt épp leányálom, ugyanis a kabinból szivárogni kezdett a levegő, továbbá egyéb műszaki meghibásodások is megnehezítették a leszállást, de végül – az űrkutatás történetében először – sikerült kézi vezérléssel valahogy lerakniuk a gépet, igaz, nem pont ott, ahol azt eredetileg tervezték.
A két asztronauta ugyanis az eredeti landolási helytől pár száz kilométerre, a közel egymillió fős Perm közelében ért földet, valahol egy hófödte erdőben.
Az űrhajósok tüzet gyújtottak, és szerencséjükre az ejtőernyőjük is jól kivehető volt a magasból, így a kutatóhelikopter viszonylag hamar megtalálta őket, a nem ideális terepviszonyok miatt azonban csak kilométerekkel arrébb tudott leszállni.
A gyalogos keresés csak másnap reggel kezdődött meg, a legénységnek addig helikopterről dobtak le meleg ruhát és ellátmányt. Végül az utólagos vizsgálat annyi tervezési problémát tárt fel, hogy a program további repüléseit egyszerűen lefújták.
Az új túraútvonal célja ez az erdő lesz, pontosabban az a zóna, ahol a történelmi landolás megtörtént. A helyszínen az 1965-ös űrkapszula élethű modelljét is megtekinthetik a turisták, valamint egy pavilon és egy kemping is várja azokat, akik valamivel több időt töltenének el ott.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Travel + Leisure, Spacefacts.de)
Voszhod–2 | Alekszej Arhipovics Leonov | Alekszej Leonov | oroszország | perm | Pavel Ivanovics Beljajev
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Kilenc elképesztő úti cél, ami autóval megközelíthetetlen

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!