Ezen a kerékpártúrán kiderül, miért Toszkánáért dobog a szívünk

A Tuscany Trail olyanoknak szól, akik Olaszország egyik legszebb vidékén nem elégednek meg annyival, hogy felcsapva a közhelyútikönyv harmadik oldalát, vicces(nek mondott) képeket készítve megállítják a dülöngélő ferde tornyot Pisában.

Toszkána a világ azon pontjai közé tartozik, ahová már akkor visszavágyunk, amikor még éppen csak kijelentkeztünk valamelyik fényűző butikhotelből, és elindultunk a repülőtérre.

Érthető, hiszen a költői tájakkal, szőlővel borított lankákkal, vöröstéglás házakkal, és olykor giccsbe forduló naplementékkel megfestett itáliai régió az első látásra szerelem nagybetűs definíciója.

A minden ízében csodás tájegység eszenciáját talán egy országutakon és kevésbé fősodorban lévő ösvényeken, erdei utakon és reneszánsz kisvárosokon átívelő kerékpártúrán lehet igazán magunkba szívni.

Pontosan erről szól az északról délre tartó Tuscany Trail, amely Toszkána legszebb területein kanyarogva ad olyan élményt a kihívást bevállalóknak, amit egészen biztosan nem fognak elfelejteni soha.

Mindenekelőtt nem árt tisztázni, hogy a nyár elején induló túra nem verseny. Nem osztanak érmeket a végén, nincsenek helyezések. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít, a legfontosabb pedig az, hogy a résztvevők megismerkedjenek Toszkánával, jól érezzék magukat, és emlékeket gyűjtsenek.

Felkészületlenül viszont semmiképp sem szabad nekivágni az ötszázötven kilométeres etapnak, amely június első napján rajtol Massa városából.

A hatodik alkalommal kiírt túrára várhatóan harminc országból érkeznek pedált taposni, kiváló borokat kortyolgatni, autentikus itáliai gasztronómiai remekeket kóstolni, a szabad ég alatt aludni, esőben elázva tekerni, barátokat, élményeket szerezni. Élni.

(Fotók: Unsplash, Tuscanytrail.it)

túra | kerékpár | tuscany trail | erdő | olaszország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom