Három izgalmas várost köt össze ez az új, költségkímélő európai vonat

Sorra nyílnak az új vasúti útvonalak Európa-szerte, nemrég számoltunk be például egy Prágából induló és egy Ausztriába tartó járatról. Most pedig egy holland társaság tör a sínek fapadosának címére.

A GoVolta, amelyet Hessel Winkelman és Maarten Bastian alapított, jövő tavasszal tervez elindítani néhány új járatot Amszterdamból.

Illusztráció

A The Man in Seat 61 nevű youtuber szerint

naponta közlekednek majd a vonatok a holland főváros és Berlin, valamint Amszterdam és Koppenhága között, és heti háromszor lehet majd eljutni Bázelbe.

A járatok várhatóan 2025 májusában, júniusában és júliusában indulnak. Emellett terveznek egy párizsi útvonalat is, de ezen 2026 előtt nem indulnak még járatok.

Bázel

A szolgáltatás pedig az ígéreket szerint rendkívül költségkímélő lesz. Igaz, ennek az az ára, hogy nem fog olyan nagy sebességgel hasítani, mint például az Eurostar. De a vonatozás sok utazónak épp a lelassulásra és a tájban való gyönyörködésre lehet jó alkalom. Amszterdam és Berlin között körülbelül például nyolc óra lesz az út, a Deutsche Bahnnal ezt hat óra alatt tehetjük meg.

Egy normál másodosztályú ülés ugyanakkor nem kerül majd tíz euróba (körülbelül négyezer forintba) sem, vagyis körülbelül hetven százalékkal olcsóbb, mint egy jegy az Eurostarra. Vonatonként száztíz ilyen jegy áll majd rendelkezésre, melyek értékesítését a tervek szerint idén októberben kezdik meg.

Eközben a német vasút hiánypótló újítást vezetett be, a fiatalok pedig ingyenes európai vonatbérletekre pályázhatnak.

(Forrás: TimeOut, képek: Getty Images)

vasút | útvonal | hollandia | vonat | utazás

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom