Ezt az új utazási trendet a pandémia indította el

A korlátozások idején eltolódtak a prioritások, de történt még valami.

A járvány hatására ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a lakóautózás, a road tripek és a nemzeti parkok iránt, és nagy kereslet mutatkozott a nyaralók bérlésére is. A korlátozások végeztével kirobbanó, szinte dühös utazási kedvet sokan „revansutazásként” kezdték emlegetni, és közben az utazások tervezésében egy új gyakorlat is meghonosodott: a foglalások halmozása.

De mit is jelent ez a gyakorlatban? Pusztán annyit, hogy

az ember ugyanarra az időszakra több, különböző utat is lefoglal a repülőjeggyel, a szállással, az étteremmel és az egyéb tevékenységekkel együtt,

így biztosítva, hogy ha valamelyik országban, helyszínen korlátozásokat vezetnek be és emiatt meghiúsul a vakáció, legyen egy B-, esetleg egy C-terv is. Azt egyébként még maga az Egyesült Államok külügyminisztériuma is javasolja, hogy az utazók ily módon biztosítsák be magukat.

Persze egyes, rendkívül körültekintő utazók már valószínűleg 2020 előtt is alkalmazták ezt a gyakorlatot, de a világjárvány idején a szolgáltatók is rákényszerültek arra, hogy rugalmasabbak legyenek és megkönnyítsék a lemondást, ami többeket felbátorított arra, hogy párhuzamos utakat foglaljanak.

Sok légitársaság nem számol fel külön díjat, ha valaki módosítani akarja az utazás időpontját vagy akár úti célját, és több szállodában még az utolsó pillanatban is ingyen le lehet mondani a foglalást.

Amikor több utat foglalunk, természetesen érdemes olyan szolgáltatókat keresni, ahol gond és pluszköltségek nélkül törölhetjük az időpontokat, ehhez pedig mindig fontos elolvasni az apróbetűs részeket is.

Emellett van néhány szempont, amire érdemes figyelni: például ne foglaljunk ugyanabba a külföldi országba több utat, és olyan országot se célozzunk meg, amelyik még nem nyitotta meg a határait, még akkor sem, ha várható, hogy ez még az utazásunk előtt megtörténik.

Persze, ez a stratégia nem mindenkinek testhezálló. Claire Summers utazási blogger például azt mondja, ő mindig csak egy helyre foglal nyaralást, oda, ahová a legjobban szeretne menni, de arról azért meggyőződik, hogy ha a szolgáltató lemondja, őt nem éri kár. Csak akkor tervez egy második forgatókönyvet, ha tényleg nem jöhet létre az első út, viszont ezt már valami közeli helyre teszi, ahová autóval is könnyen el tud jutni.

A szakértők szerint a tervek halmozása adhat némi megnyugvást az utazást tervezőknek a bizonytalan időkben, de ahogyan egyre kevésbé térnek vissza a korlátozások, úgy vélhetően ez a trend is egyre inkább eltűnik majd.

Ebből az összefoglalóból kiderül, hogy a magyarok hogyan utaznak idén, ebből pedig az, hogy mennyire írhatja át az ukrajnai háború a nyári terveket.

(Forrás: Huffpost, képek: Getty Images, Pixabay)

utazás | pandémia | trend | utazáshalmozás | járvány

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom