Három új útvonalat is indít a Ryanair Budapestről

A 2022-es nyári menetrendben több újdonságot is találunk.

A Budapest Airport a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy több mint hatvan város érhető el közvetlenül a fővárosból, ehhez a listához pedig több új útvonal is csatlakozik a Ryanair jóvoltából.

Arról már korábban írtunk, hogy Stockholmba heti négy alkalommal (hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken) indul a 197 férőhelyes Boeing 737 MAX 8200.Emellett hamarosan további három útvonalat indít.

Budapestről a légitársaság és a szardíniai Alghero, a bulgáriai Burgasz és Varsó városába repíti az utazni vágyókat.

Burgasz
Mint az AIRportal cikkéből kiderül,vélhetően az ukrajnai járatokról kiesett kapacitás kapcsán végrehajtott újratervezés részeként kerültek be az új úti célok a menetrendbe, a szardíniai Alghero március 29-től, Varsó-Modlin pedig május 1-től lesz elérhető.
Varsó
A fapados hetente kétszer közlekedik majd a magyar főváros és Alghero között, keddenként és szombatonként az esti órákban repül a szardíniai városba és vissza. Varsóba heti négy alkalommal, hétfőn, szerdán, csütörtökön és vasárnap indul.
Itt összegyűjtöttünk néhány, Budapestről közvetlenül elérhető úti célt, ahová elrepülhetsz feltölteni a lemerült elemeket, itt pedig arról írtunk, hogy milyen népszerű nyaralóhelyekre indít járatokat Hévízről és Debrecenből a Wizz Air.
(Forrás: airportal.hu, facebook.com/budapestairport, képek: Unsplash)

budapest | nyár | budapest airport | úti cél | menetrend | új útvonal

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom