Nyártól szuperolcsó nagysebességű vonattal suhanhatunk Madridból a tengerpartra

Bizonyos dolgokban a fapados légitársaságok modelljét követik.

Spanyolország rohamsebességgel fejleszti a vasúthálózatát, és a tavalyi Madrid-Barcelona járat sikerén felbuzdulva idén újabb útvonalakkal bővíti a kínálatát.

Várhatóan tavasztól Madridból már a tengerparti Valenciába és Alicantéba, valamint a regionális fővárosba, Albacetébe is elrepíti az utasokat

akár mindössze kilenc euróért (körülbelül háromezer-kétszáz forintért).

Mindez a francia nemzeti vasúti szolgáltató, az SNCF leányvállalatának, az Ouigónak a nevéhez fűződik, és úgy tűnik, máris nagy hatást gyakorol a spanyol vonatpiacra. A rivális szolgáltató, az Renfe is elindította ugyanis fapados szolgáltatását Avlo néven, amely alálicitál az Ouigo árainak az alicantei és barcelonai útvonalakon.

Az ouigós utazásnál ugyanakkor nem árt figyelni arra, hogy a légitársaságoknál megszokott módhoz hasonlóan csomaglimit van, és díjmentesen maximum egy kis kézipoggyászt lehet felvinni.

Egy nagyobb, harminc kilós bőröndért további öt eurót (ezernyolcszáz forintot) kell fizetni, míg további kilenc euróért (háromezer-kétszáz forintért) olyan pluszszolgáltatásokat lehet vásárolni, mint a nagyobb ülés vagy a különböző szórakozási lehetőségek.

A cég a következő években tovább bővítené az útvonalait, 2023-ban például már Córdobába, Sevillába, Málagába és Costa del Solba is indítanak vonatokat a fővárosból.

Nemcsak Spanyolország újít a vasútvonalak terén, Olaszországban is megéri vontra szállnunk, ha pedig Európa legszebb vonatútjain andalognánk, erre induljunk.

(Forrás: timeout.com, képek: Getty Images)

valencia | olcsó | vasút | spanyolország | madrid | vonat

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom