Újabb házakat lehet venni egy euróért Olaszországban

A Molisében található, mindössze 1610 lakosú Sant'Elia a Pianisi megválna nyolc ingatlantól.

A házak egy része a jelenlegi tulajdonosok szüleié volt, és mára teherré vált, így az önkormányzatra bízták, hogy vonja be őket a projektbe. Aki fontolgatja, hogy megpályázza a lehetőséget, annak nem árt tudnia, hogy pontos feltételeket kell betartania:

a ház megvásárlásától számított hat hónapon belül például be kell nyújtania a felújítási terveket, három éven belül pedig be kell fejeznie a munkálatokat.

Mivel már most túljelentkezés van, a kérelmek elbírálásánál fontos szempont, hogy a vásárló helyi mérnököket és építészeket bíz-e meg a tervezéssel, helyi cégeket vesz-e fel a munkálatokra, és magasabb pontszámot kapnak azok, akik hamarabb tervezik befejezni a felújítást. A vételár mellé harminc-negyven eurós kauciót kell fizetni.

Jelentkezni a város weboldalán lehet,  ahol angol nyelvű leírást is találunk. Miután a kérelmet elbírálták, felveszik a vevővel a kapcsolatot, majd a közjegyző elkészíti a szükséges okiratokat. A vevőnek ezután alá kell írnia az önkormányzattal a szerződést, amelyben elfogadja a teljesítésre vonatkozó feltételeket.

Egy ilyen ajánlat első látásra visszautasíthatatlannak tűnik, de Jamie Oliver korábbi marketingese szerint egyáltalán nem való mindenkinek.

(Forrás: Idealista, képek:  Getty Images, Sant'Elia a Pianisi/Facebook, a címlapkép illusztráció)

molise | Sant'Elia a Pianisi | egyeurós ház | olaszország

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom