Nem való mindenkinek az egyeurós olasz ház – Állítja Jamie Oliver korábbi marketingese

Danny McCubbin 2019-ben vásárolt egy házat a szicíliai Mussomeliben – aztán úgy döntött, hogy visszaadja a hatóságoknak, miután a felújítás már túl nagy kihívásnak bizonyult számára.

Mi is megírtunk számtalan egyeurós olasz ház-sztorit, mint ahogyan a lényegét is: a kezdeményezés azért indult Itália-szerte, hogy az elnéptelenedés veszélyétől fenyegetett olasz városokban lévő romos, kihasználatlan ingatlanokat eladják, hogy aztán új lakosokat és ezáltal némi gazdasági fellendülést vonzzanak be.

A szakácsként dolgozó, korábban Jamie Oliver marketingcsapatában is megfordult McCubbin eredetileg egy televíziós műsorban vetette fel az ötletet, hogy megvásárol egy egyeurós házat, és aztán közösségi projektet csinál belőle.

"Nyilvánvaló, hogy azok a városok, ahol ilyen ingatlant lehet vásárolni, gazdaságilag nem állnak olyan jól" – mondja.

Összesen huszonnyolc potenciális otthont nézett meg, mielőtt 2019 decemberében meghozta a végső döntést, és aláírta a program feltételeit – amelyek között szerepel, hogy a tulajdonjog átvétele után az első három évben fel kell újítani az ingatlant. Ezt követően visszatért szülőföldjére, Ausztráliába, ám az időközben lecsapó világjárvány közel egy évvel eltolta a Szicíliába költözését, és véget vetett a tévés forgatási projektjének is. McCubbin ezért közösségi finanszírozós kampányt indított a felújítás megsegítésére és The Good Kitchen néven általa kitalált ételosztási projekt létrehozására.

Az Olaszországba költözés csúszása  lelassította a munkálatok beindítását, az ingatlan állapota pedig tovább romlott.

McCubbin végül 2020 decemberében költözhetett Szicíliába, ahol éppen hiány volt építőipari munkásokból, ami egyúttal még nehezebbé tette a renoválást, ráadásul az építőanyagok ára is megugrott. "Ezek az egyeurós házak gyakran költséges felújítást igényelnek. Nemcsak egy eurót fizetsz ki előre, hanem körülbelül háromezret a papírmunkákért" – mondja. Szerinte a kezdeti kiadások után a nagyszabású munkálatok akár tízezrekbe is belekerülhetnek.

Az álom megvalósítása tehát újfent tolódott.

"Nem csupán arról volt szó, hogy nem találtam építési vállalkozót, a világjárvány számos egyéb iparágra kihatott. A házam egy évig állt, nem tudtam megjavítani például a tetőt sem" – emlékezett vissza a nehéz időkre. A helyzetet átértékelve inkább elkezdett más olcsó ingatlanok után nézelődni Mussomeli környékén. Olyanok között szemezgetett, amelyek kevesebb energiát igényeltek. Talált is egy üres üzlethelyiséget a főtéren.

"Sokan vesznek mostanában afféle prémium házakat az ilyen városokban – azokat nem kell újrahúzni, hanem csak kozmetikázni. Míg az egyeurós projekt valóban katalizátorként csábította az embereket a városba, a kevésbé lelakott házak sok esetben jobb választást jelentenek azok számára, akik ide akarnak költözni" – magyarázza.

McCubbin végül úgy döntött, hogy visszaadja egy euróért vásárolt otthonát, és helyette nyolcezret költött egy másik üres ingatlanra, amelyet jóval egyszerűbb felújítani, és hónapokon belül be is költözhet.

A Mussomeli hatóságok és az ingatlan eladását bonyolító ügynökség egyaránt megértő volt vele szemben, mint ahogyan a crowdfunding befektetői is.

"Nem tudok semmiféle drámáról beszámolni" – állítja. "Egy fiatal olasz házaspár vette meg a házat; azt hiszem, művészeti stúdióvá alakítják majd át".

McCubbin arra szeretné felhívni a leendő vásárlók figyelmét, hogy mi a különbség egy egyeurós olaszországi otthon és egy gyorsan felújítható ház között. "Ha az ember egyeurós házat vásárol, akkor kihívást vállal vele. Ha azt mondod, csak veszek egy olcsó házat, felújítom és eladom, akkor az nem fog működni. Azt tanácsolnám mindenkinek, aki ezen gondolkodik, hogy előtte tegyen komoly erőfeszítéseket és szánjon rá időt. És mindenképp nézesse át az ingatlant egy építésszel."

"A külföldiek elkövetik azt a hibát, hogy idejönnek, megnézik a házakat, amelyekről pazar kilátás nyílik a vidékre, és nem figyelnek oda a szerkezetre, vagy az utcára, ahol állnak. Lehet, hogy egyáltalán nincs lakóközösségi jellege a környéknek, ha más házakat már elhagytak. Ez egy fajsúlyos döntés, nemcsak az egyeurós, hanem az ötezer  vagy a tízezer eurós házak esetében is. Ne hagyd, hogy elkápráztasson a kilátás – még akkor sem, ha a környék valóban lenyűgöző".

McCubbin a vállalkozó szelleműeknek is adott intelmeket. "Az egy dolog, hogy ide akarnak költözni, és itt akarnak új életet kezdeni, de ezek a házak nem a legjobb alapot jelentik egy vállalkozás beindításához."

Ugyan neki nem vált be a kezdeményezés, de annak azért örül, hogy a program felkeltette a külföldiek érdeklődését Olaszország álmosabb falvai iránt.

Egyeurós álmok

Az elmúlt egy-két évben számos olasz régió – leginkább Szicília és pár déli olasz környék – apró városa ajánlott fel egyeurós vételárért házakat abban a reményben, hogy ezzel felpezsdíthetik a haldokló közösségeket. A botrányosan olcsó árak híre természetesen futótűzként terjedt el, és világszerte milliók kezdtek lázas morfondírozásba, mennyire fantasztikus is lenne aprópénzért lecserélni eddigi lakóhelyüket egy falusias olasz csodára. A friss olaszház-tulajdonosok ebben a cikkünkben meséltek arról, mi történt azután, hogy megvették egy euróért az olasz álmot. Castropignano település vezetése is követi néhány olaszországi sorstársa példáját, és eladja romos állapotban lévő ingatlanjait, de nem a megszokott módon.

(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)

olaszország | ház | egyeurós | ingatlan | kudarc

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom