Már csak néhány nap, és újra repülhetünk Budapestről Dubajba az Emiratesszel

Október 21-től beindul a társaság.

A légitársaság hetente két alkalommal, szerdánként és szombatonként indítja újra a két város között közlekedő járatait. A Boeing 777-es Dubajból helyi idő szerint reggel 8:45-kor száll fel, és magyar idő szerint 12:40-kor landol a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Budapestről délután négy órakor indul, és aztán 23:20-kor érkezik meg az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városába.

Október 25-étől átállnak a téli menetrendre, vagyis Budapestről 15:10-kor száll fel a gép, míg visszafelé reggel 8:40-kor indul. A járatra Economy és Business osztályokra lehet jegyet foglalni.

Ami az egészségügyi szabályokat illeti, a magyar fővárosból induló járatra kizárólag érvényes, kinyomtatott, angol vagy arab nyelvű, negatív PCR-teszttel lehet felszállni.

A Dubajból Budapestre utazáskor erre nincs szükség, más indulóhelyszínek esetében a helyi szabályozások vannak érvényben. Az utasok a beszálláskor higiéniai készletet kapnak, és a repülés ideje alatt, továbbá a repülőtereken is kötelező maszkot viselniük.

A légitársaság közleményéből az is kiderül, hogy valamennyi, 2021. március 31-e előtt vásárolt repülőjegy esetén lehetőség van az átfoglalásra, illetve a megvásárolt, de fel nem használt jegyeknél pedig a társaság biztosítja a jegyek érvényességének további két évvel való meghosszabbítását, vagy a jegyek utazási kuponként való felhasználását.

Ez is érdekelhet:

Lehet, hogy Dubaj lesz az új Amszterdam

A világ egyik legjobb helyévé tennék a várost.

(Fotók: Pixabay)

PCR-teszt | repülés | maszk | újraindul | budapest

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom