Az akár fél évig is tartó kényszerpihenő után nyitja meg újra kapuit a MÁK, a Borkonyha és Babel, hogy különleges fogásaiknak köszönhetően ismét élettel teljenek meg éttermeik.
MÁK
Két hónap leállás, majd egy teljes szezont felölelő balatoni kitelepülés és pop-up étterem után a múlt héten ismét kinyitott a MÁK Bisztró a Vigyázó Ferenc utcában.
Az alapvetően skandináv gasztronómián alapuló konyha továbbra is 21. századi fogásokat, szezonális alapanyagokat és innovatív megoldásokat kínál majd, ugyanakkor minden eddiginél jobban figyelembe veszik hazai fogyasztói szokásokat.
Ráadásul a nyári food truckos élményeket is átmentik az éttermi közegbe, így a pazar degusztációs menüsor mellett akár lángost és tojásos nokedlit is ehetünk Mizsei János séf jóvoltából.
Borkonyha
Közel féléves kényszerpihenő után Sárközi Ákos vetésével szeptember 16-án újranyitott a Michelin-csillagos Borkonyha is
A fine dining étterem és borbár a Szent István Bazilika közelében tovább halad a megkezdett úton: a megszokott prémium minőségből, a friss alapanyagokból, a hihetetlenül változatos ízekből továbbra sem lesz hiány, ahogyan ezentúl is nagy figyelmet fordítanak majd a magyar borok széleskörű felvonultatására is.
Ha szarvasgombás nudlira, tökéletes báránygerincre, marha picanhára vagy éppen a tejberizs fine dining verziójára vágyunk, irány a Borkonyha!
Babel
Az idei év jelentős változásokat hozott a Babel Budapest életébe, hiszen nemcsak a pandémiával kellett megküzdeniük, de elbúcsúztak a Bocuse d’Or-ra készülő Veres István séfüktől is, aki Michelin-csillaghoz segítette az éttermet.
A Dining Guide értesülése szerint a Babel alapkoncepciója nem változik, továbbra is az úgynevezett monarchikus magyar konyhát visznek majd, de hogy kinek a vezetésével, az egyelőre rejtély.
Ami biztos, és ezt a csúcsétterem a Facebook-oldalán be is jelentette: októberben ismét kinyit a Babel, hogy öt-, hét- és tízfogásos degusztációs menüsorokkal és páratlan borkóstolókkal vegyenek le mindenkit a lábukról.
Ez is érdekelhet:
veres istván | budapest | Mizsei János | mák | babel | étterem
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!