Újabb országba lehet korlátozás nélkül utazni a magyar védettségi igazolvánnyal

Tegnaptól kinyílt a tizenhatodik ország is a magyaroknak.

Péntektől Ukrajna és Magyarország között is életbe lépett az egymás vakcinaigazolványait elismerő megállapodás,

a beoltott ukrán és magyar állampolgárok teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a két ország között, függetlenül attól, hogy milyen oltást kaptak,

jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebookján.

Ukrajnával együtt már 16 országgal van ilyen egyezség. Szerdán előbb Marokkóval, majd Albániával is megállapodást kötött Magyarország a magyar védettségi igazolvány elfogadásáról. Korábbi megállapodások alapján még

Bahrein, Ciprus, Csehország, Észak-Macedónia, Grúzia, Horvátország, Moldova, Mongólia, Montenegró, Szerbia, Szlovénia, Szlovákia és Törökország fogadja el a magyar védettségi igazolványt.

Mindemellett az Európai Parlament szerdán nagy többséggel elfogadta az uniós védettségi igazolványt, amivel a tervek szerint július elsejétől lehet majd szabadon utazni az Európai Unión belül.

Korábban az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament megállapodott egymással az egységes uniós védettségi igazolványról, amelyet nemcsak védőoltással, de negatív PCR-teszttel vagy antigéngyorsteszttel is ki lehet majd váltani, vagy egy orvosi igazolással, ami kimondja, hogy az adott személy átesett a víruson.

(Forrás: Telex)

védettségi igazolvány | ukrajna | utazás | ukrán

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom