Hogyan kerül egy úszó szauna a Genfi-tóra?

A Lausanne-i Művészeti és Design Egyetemen végzett Trolle Rudebeck Haar egy úszó szaunát épített, majd helyezett el a Genfi-tó közepén, hogy az oda betérő pihenni vágyók az Alpokra nézve relaxálhassanak. A tavon hullámzó szauna úszva érhető el.

Az úszó, helyi erdészetekből származó fából készült szauna alig 2,2 négyzetméter alapterületű, tervezője pedig az ihletet a Finnországban eltöltött éveiből merítette, ugyanis lehetősége nyílt megtapasztalni az ottani szaunakultúrát, amit aztán a mikroépítészet témájával szeretett volna összhangba hozni.

A szauna legfeljebb három ember befogadására épült, ferde tetővel, áttetsző üvegablakokkal, paddal és külső terasszal.

Az építmény a Svájcban honos fenyőfajta felhasználásával készült, melyet olyan anyaggal kezeltek le, amely semleges hatást kelt, így a szauna megjelenése természetes tudott maradni. Annak ellenére, hogy milyen apró épüleről van szó, rendkívül tartós, jól ellen tud állni az időjárási körülményeknek.

Ugyanakkor nemcsak az volt a szempont a szauna tervezésekor, hogy a vízen való lebegéshez megfelelő felhajtóerővel rendelkezzen, hanem az is, hogy könnyen össze- és szétszerelhető legyen, így előregyártott elemekből készült el.

Világszerte rengeteg vállalkozást hozott nehéz helyzetbe a járvány, ez az újonnan megnyitott tokiói szauna viszont nem tartozik közéjük. Olyannyira nem, hogy egymás után érkeznek a foglalások, és igencsak gyorsnak kell lennie annak, aki szeretné igénybe venni az egyedülálló szolgáltatást. És ebben az esetben az egyedülálló akár szó szerint is érthető, merthogy a Solo Sauna Tune-t egy személyre tervezték.

(Forrás és fotók: Dezeen)

dizájn | design | szauna | genf | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom