A Virgin Atlantic Manchesterből New York-ba tartó járatát közvetlenül a felszállás előtt törölték, miután egy utas szólt, hogy probléma lehet az egyik szárnnyal.
Úgy látta, hogy az egyik szárny egy paneléről négy csavar hiányzik. Bejelentése után a járatot törölték, hogy a karbantartók megvizsgálhassák a repülőt.
Később azután a légitársaság és a gépet gyártó Airbus is hangsúlyozta, hogy a repülőgép biztonságát nem befolyásolták a csavarok, a szóban forgó panel csak a repülőgép aerodinamikai teljesítményének javítására szolgál.
Az Airbus A330-asok mindegyik szárnypanelén 119 csavar található, így nem befolyásolja a szárny szerkezeti integritását vagy terhelhetőségét, ha négy közülük hiányzik.
Ennek ellenére a járatot törölték, "hogy időt biztosítsanak a további karbantartási ellenőrzésekre", az utasok pedig más gépekkel jutottak el az úti céljukra.
Mint a légitársaság szóvivője elmondta, az utasok és a személyzet biztonsága mindig a legfőbb prioritásuk, és ez nem forgott veszélyben. Hozzátették, hogy mindig az iparági biztonsági szabványokat felülmúlva dolgoznak, és a repülőgép már újra üzemel. Végül elnézést kértek az utasoktól a késés miatt.
Mostanában nem ez az egy fennakadása volt a légitársaságnak, mindössze néhány nappal korábban egy Barbadosra tartó járata húsz perccel a felszállás után kénytelen volt visszafordulni a manchesteri repülőtérre, mivel a pilótafülke füsttel telt meg.
Az utóbbi időben gyakran hallani repülőkkel kapcsolatos problémákról, nemrég Boeingeket állítottak le ideiglenesen, egy légitársaság pedig komplett útvonalakat törölt a menetrendjéből nem megfelelő hajtóművek miatt.
(Forrás: Independent, képek: Getty Images)
repülő | biztonság | probléma | repülés | utas | csavar
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!