Nem lehet megunni a légikísérők sztorijait, itt egy újabb.
Ők az utastér őrzői. Nem csupán azért vannak ott, hogy italokat és rágcsálnivalókat szolgáljanak fel; ők a biztonságért felelős stewardok, az utasok szószólói és a repülés közbeni szakértők.
És bár mindig mindent megtesznek azért, hogy kényelmes élményben legyen része az utasnak, kapnak olykor egészen túlzó kéréseket is, amelyeket egyszerűen nem tudnak, vagy csak valami csoda folytán képesek teljesíteni.
Íme néhány.
Ejtőernyő
"Az egyik legőrültebb kérés, amit kaptam, egy olyan utastól érkezett, aki vészhelyzet esetére ejtőernyőt kért" – árulta el Luke Xavier, a Delta korábbi légiutas-kísérője.
"Természetesen az ehhez hasonló kéréseket lehetetlen teljesíteni. A legtöbb, amit ilyenkor tehetek, hogy megpróbálom a repülést a lehető legkényelmesebbé és élvezetesebbé tenni azáltal, hogy ajándékokat adok az utasoknak."
Sült csirke
A 22 éves tapasztalattal rendelkező Susan Fogwellhez egyszer egy híres utas fordult szokatlan óhajjal. "Gary Coleman udvariasan megkérdezte, hogy megsütném-e a csirkéjét. Úgy szerette, ha extra ropogós" – mondta. Sajnos a fedélzeti konyhának csak korlátozott lehetőségei vannak, az ilyen jellegű sütés nem tartozik közéjük.
Egy pohár víz... egy sólyomnak
Nem ritka, hogy az utasok vizet kérnek, de ez merőben szokatlanul hatott. "A Légierő Akadémia egyik kadétja fellépett a fedélzetre az iskola kabalájának számító igazi sólyommal a karján, majd megkérdezte, kaphatna-e a madár egy pohár vizet" – mesélte Fogwell.
Szállodai transzfer
Amint leszállunk a gépről, a légikísérők munkája véget ér. Nem mindenki van azonban ezzel tisztában.
"Egyszer egy család azt kérte, hogy szervezzem meg az eljutásukat a szállodájukba" – idézett fel egy esetet a szakmában hét évet töltő Josephine Remo. Ne feledjük, egy légiutas-kísérő nem személyes asszisztens.
Sushi burrito
"Az egyik leggyakoribb kérés, hogy további ételeket és italokat hozzak – sokszor többet, mint amennyit a repülőgépen kínálnak. Ez nem az extra rágcsálnivalókat vagy italokat jelenti, hanem teljesen más ételeket, vagy olyan különleges tételeket, amelyeket a légitársaság nem biztosít" – mondta Alison Meacham, a Virgin Atlantic egykori légiutas-kísérője. "Egyszer egy utas például megkérdezte, hogy csinálnék-e neki sushi burritót. Tisztelettel visszautasítottam, mivel nehéz lenne a repülőn elkészíteni és felszolgálni.”
Macska és egerek
"Az egyik legfurcsább kérésem egy családtól érkezett, akik azt akarták, hogy hozzak a lányuknak egy élő macskát és egy zacskó élő egeret" – emlékezett vissza talán legmeghökkentőbb élményére Meacham. "Nyilvánvalóan nem hoztam."
Hely a kígyónak
"Az egyik legőrültebb kérés egy Vancouverből Torontóba tartó járat utasától származik. Volt egy házikígyója az akváriumában, és megkérdezte, felviheti-e a repülőre kézipoggyászként" – árulta el Carly Campbell, a Mommy on Purpose korábbi légiutas-kísérője.
"Természetesen ez minden érintettet meglepett, és néhány extra lépést kellett tennünk azért, hogy biztosítsuk, hogy a háziállat felkerülhessen a járatra. A kapitánnyal való egyeztetés után engedélyeztük a kígyó felszállását, de a többi utast át kellett ültetnünk más ülésekre, hogy helyet adhassunk az akváriumnak."
Nyershalat kellene főzni
"Egy másik furcsa kérés egy Torontóból Phoenixbe tartó gép utasától jött" – folytatta Carly Campbell. "Megkérdezte, felvihet-e egy halat a fedélzetre, és megfőzheti-e azt a fedélzeti konyhában. Természetesen ezt a kérést is el kellett utasítanunk, mivel a fedélzeten történő főzés nemcsak szabályellenes, de a korlátozott hely és a potenciális tűzveszély miatt veszélyes is".
Egy csirke tojjon egy friss tojást reggelire
"Egy Los Angelesből Tokióba tartó járaton valaki arról érdeklődött, hogy felhozhat-e egy élő csirkét a fedélzetre, hogy aztán friss tojást kapjon reggelire" – mesélte Campbell. "Ez ugyancsak veszélyes kérés volt, és vissza kellett utasítani. Érdekes amúgy azt látni, hogy egyesek mennyi mindent megtesznek a repülés kényelmesebbé és élvezetesebbé tételéért, de a biztonságnak mindig elsőbbséget kell élveznie".
Zajcsökkentés
"Sokféle kérdést tettek fel nekem is, például: lehet-e csökkenteni a repülőgép zaját, mert nem tudok aludni" - mesélte egy utasról Ben Whatman, az Air New Zealand fedélzeti szolgáltatási menedzsere. Bár az újabb repülőgépeket már úgy tervezték, hogy a lehető leghalkabbak legyenek, még mindig hallani fogjuk a hajtóművek és a légáramlás zaját, miközben mintegy 900 km/órás sebességgel száguldunk az égen.
Nem vitás, a légiutas-kísérőknek nehéz dolguk van. Mindenben segítenek a fedélzeten az italok és ételek felszolgálásától kezdve az ideges utasok megnyugtatásáig, plusz vészhelyzetben megmenthetik az életünket. Más szóval, tudnak egy-két kulisszatitkot – és ez magában foglalja azt is, hogy mi az, amit soha, de soha ne együnk vagy igyunk repülés közben.
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)
légiutas-kísérők | repülés | utazás | kérések | legfurcsább
Ezért ajánlja Budapestet téli városnézésre a világ egyik legolvasottabb lapja
Elképesztő ok miatt szállítottak le két nőt egy repülőről
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!