Ezt a három utastípust nagyon nem szeretik a repülőtéri biztonsági ellenőrzésnél

Sokan utálják a biztonsági ellenőrzéssel járó kellemetlenségeket, de a "túloldalon" is akadnak dolgok, amik miatt nem igazán lelkesednek. 

Az utasokat általában a várakozás és a késések frusztrálják, pedig a biztonsági személyzet szerint könnyedén minimalizálható lenne az átvizsgálás ideje.

Sok utas ugyanis egyszerűen nem eléggé felkészült a repülésre, például feltartóztathatja a sort, mert az útlevelét keresi, esetleg elveszíti a pénztárcáját, vagy egyszerűen lekési a járatát.

Eric Guthier, az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal tanácsadója elárulta, milyen típusú utasok lassítják leginkább a folyamatot.

A szabályszegők

Egyértelműen ők állnak a lista élén. Azokról van szó, akik például zsebkést, túlméretezett flakont vagy üvegnyitót próbálnak felvinni a gépre. Az ő csomagjukat biztosan átvizsgálják. A több átvizsgálás pedig egyben azt is jelenti, hogy a sorok lassabban fognak haladni.

Annak elkerülése érdekében, hogy az utasok véletlenül valami tiltott dolgot vigyenek fel magukkal a fedélzetre, indulás előtt otthon még egyszer érdemes átnézniük az összes csomagot.

A mindenütt jelenlévők/türelmetlenek

A legnagyobb gondot a szervezetlenül érkező utas jelenti. Eric Guthier szerinte az utazónak már azelőtt rendben kell lennie, hogy egyáltalán beállna a biztonsági sorba. Guthier szerint: "Jobban szeretjük, ha az utasok időben érkeznek, szervezettek, és készen állnak az irataikkal. Amikor őrjöngnek, aggódnak és kapkodnak, akkor hajlamosak olyan dolgokat is tenni, amiket normális esetben nem csinálnának, például átküldik a háziállataikat az átvilágításon".

Ugyanilyen bosszantó számukra a türelmetlen utas. "A nap végén mi is hazamegyünk a családunkhoz. Az utasoktól azt kérjük, tartsák szem előtt, hogy mi az ő és a repülőtéren tartózkodók biztonságáért dolgozunk."

A hibás poggyásszal érkezők

Már a sérült poggyász is komoly fejfájást okozhat a biztonságiaknak. Késedelmekkel járhat, ha a személyzetnek nem működő cipzárakkal vagy túlságosan megtömött bőröndökkel kell megküzdenie.

Bár néha elkerülhetetlen a hibás táskával utazás, van egy egyszerű és gyors megoldás erre: használjunk gyorskötözőt.

Az AllClear utasbiztosítási szolgáltató új kutatása pedig a világ legfényűzőbb repülőtereire volt kíváncsi. A tanulmányt készítő csapat a lista elkészítéséhez  a világ 1800 repülőterét elemezte, leginkább arra fókuszálva, hogy azok mennyi és milyen minőségű kényelmi szolgáltatást kínálnak.

(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)

utazás | személyzet | nem szeretik | biztonsági | repülés

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
5 +1 síterep, amire nem gondolnál elsőre, mégis nagyon megéri kipróbálni
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom