Ezzel az egyszerű módszerrel elképesztően sokat lehet spórolni az utazáson

Vannak, akik lelkesen tervezik nyári vakációjukat, és vannak, akik az irodában töltött utolsó napok mókuskerekében inkább minden tervezést a mesterséges intelligenciára bíznak.

Egyre többen használják a mesterséges intelligenciát a nyaralásuk megtervezéséhez. A TikTokot már számos videó ellepte ezzel kapcsolatban; felhasználók tucatjai mutatják be, hogyan készítették el útitervüket a ChatGPT-vel.

Van, aki egy teljes európai körutazást összerakott kevesebb, mint ezer euróból, azaz körülbelül háromszázhetvenezer forintból, mivel

a mesterséges intelligencia pillanatok alatt levadászta helyette a legjobb ajánlatokat.

Ráadásul az egyes úti célokhoz, így például Amszterdamhoz, Barcelonához, Koppenhágához és Párizshoz is hozzárendelte a szállás és az étkezés becsült költségét is.

Egy korábbi utazási iroda-tulajdonos, jelenleg utazóbloggerként tevékenykedő Jo Larson elmondta, hogy a mesterséges intelligencia kihívást jelenthet a jövőben a hagyományos utazási irodák számára, ugyanakkor az előnyükre is fordíthatják azt. A technológia kihasználásával ugyanis javíthatják szolgáltatásaikat, és személyre szabott élményeket nyújthatnak.

(Forrás: Schengenvisainfo, fotó: Getty)

tiktok | tipp | mesterséges intelligencia | trükk | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom