Mostanában utaznál Törökországba? Ezeket jó, ha tudod

A Brit Külügyi Hivatal azt tanácsolja a turistáknak, hogy kerüljék el Gaziantep városát és környékét.

A földrengés epicentruma az ország délkeleti részén található Anatóliában volt, ahol több tartományt is érintett, leginkább a következő területeket:

Adana
Adiyaman
Diyarbakir
Gaziantep
Hatay
Kahramanmaras
Kilis
Malatya
Osmaniye
Sanliurfa

Megsérült a gaziantepi vár, Malatyában többek között egy mecset és egy sokemeletes szálloda is összedőlt, az epicentrumtól háromszáz kilométerre található Diyarbakir városában pedig egy bevásárlóközpont rombolódott le. Dél-Törökország számos történelmi emléket és gasztronómiai különlegességet rejt, de nem tartozik a főbb turisztikai célpontok közé, mint amilyen például Isztambul, Antalya, Kappadókia és az Égei-tenger partvidéke, amelyeket fizikailag nem érintett a földrengés.

A turistáknak ugyanakkor tisztában kell lenniük azzal, hogy bármikor lehetnek még utórengések.

Lehet most Törökországba repülni?

A legtöbb járat továbbra is közlekedik Törökországba, és az isztambuli reptér a szokásos menetrend szerint üzemel. A Turkish Airlines ugyanakkor törölte néhány belföldi járatát, például Samsun, Adiyaman és Siirt viszonylatában, és kapacitásait elsősorban a mentési munkálatokra, a mentő- és szakértői csapatok, valamint a segélycsomagok szállítására összpontosítja.

Ezeket a reptereket lezárták

A gaziantepi Oguzeli reptér csak a mentésben résztvevő légijárműveket fogadja, és a Hatay Airport is felfüggesztette a kereskedelmi légiforgalmat, miután megrongálódtak a kifutópályák, az adanai Sakirpasa reptér szintén bezárt.

A magyar Konzuli Szolgálat utazási tanácsainak oldalán egyelőre csak annyi olvasható, hogy az ország fokozott kockázattal látogatható, utazásra nem javasolt térséggel.

Itt mesélünk arról, milyen elképesztően szép volt Gaziantep, Şanlıurfa és Anatólia földrengés előtt

(Forrás: The National News, képek: Getty Images)

utazás | törökország | repülőtér | járatok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom