Ezek a leggyakrabban feltett utazási kérdések

Az internetezőket elképesztő módon érdekli az utazás. A Google keresési adatainak felhasználásával pedig az is kiderül, hogy mire vagyunk a leginkább kíváncsiak.

# 4: Biztonságos most utazni?

A biztonság kérdése az utazások során rendre felvetődik, de általában az adott úti célra vonatkozik.

A világjárvány azonban ezt is megváltoztatta:  manapság leginkább arra vagyunk kíváncsiak, hogy a pandémia miatt melyek az új biztonsági protokollok, garantált-e a távolságtartás a repülőgépen, hogyan fertőtlenítik a járatokat, hány éves kortól kötelező a maszk viselése, és egyáltalán a célállomáson milyen karantén-kötelezettség vár az utazókra.

# 3: Megéri utazási biztosítást kötni?

A koronavírus pozitívnak nevezhető hozománya, hogy az utazási biztosításokat az emberek végre fontosnak tartják, és előrelátóan igénybe is veszik.

Az utazási biztosítás kiválasztásakor számos tényezőt figyelembe kell venni, beleértve azt is, hogy a Covidhoz kapcsolódó vis maior-helyzetek, például a váratlan karantén, részét képezi-e a biztosításnak.

# 2: Miért fontos az utazás?

Valószínűleg az utazás iránti vágyunkat kívánjuk igazolni azáltal, hogy tudományos válaszokat keresünk rá.

A legújabb kutatások kimutatták, hogy valódi egészségügyi előnyei vannak a nyaralásnak és általában az utazásnak, hiszen csökkenti a stresszt, növeli az agy teljesítményét, javítja a szív egészségét és fokozza a kreativitást.

# 1: Az utazás hobbi?

Talán kevesen gondolták, hogy ez a leggyakrabban feltett utazási kérdés a Google-ben, pedig így van.

Elképzelhető, hogy a lelkes utazók próbálják így igazolni utazási szorongásukat, de az is előfordulhat, hogy azért kerül a figyelem középpontjába az utazás, mert nem tudunk sehová se menni.

A szakértők szerint a válasz egyértelmű igen, az utazás hobbi.

És látszólag annyira fontos, hogy az amerikaiak harmincnyolc százaléka most felhagyna a szexszel is az utazás érdekében.

 

Kutatások igazolták, hogy az utazni vágyók nyolcvan százaléka már elkészítette a következő hat hónapra vonatkozó tervét. A szakemberek szerint ennek oka, hogy bár a pandémia gyakorlatilag lenullázta az utazások számát, az oltások egyre szélesebb körű terjedése ismét okot ad az optimizmusra. A globális átolottság még messze van. A fogadóországok eltérő gyakorlatokat vezettek be, a szakértők pedig azt hangsúlyozzák, legalább 2022-ig nem várható, hogy az utazás olyan könnyűvé és egyszerűen hozzáférhetővé váljon, mint azelőtt. Ráadásul nemcsak az utazók részéről van szükség hatalmas erőfeszítésre, hanem a légitársaságoktól, és a turisztikai ügynökségektől is folyamatos elérhetőséget igényel az, hogy az utazókat tájékoztassák a lehetőségeikről.

(Fotók: Unsplash)

statisztika | utazás | kereső | google | keresés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom