Az Európai Utazási Bizottság (ETC) a 2024 első négy hónapjára vonatkozó tendenciákat vizsgálta, amelyből az is kiderült, hogy milyen fontossági sorrendet tartanak szem előtt a más kontinensekről Európába érkezők.
Az ETC hét tengerentúli piacot mért fel, és megállapította, hogy a leginkább a brazilok, az ausztrálok, a kanadaiak és a dél-koreaiak érdeklődnek a kontinens iránt, és a válaszadók hatvannégy százaléka az áremelkedések ellenére is tervez nemzetközi utazást 2024-ben.
Idén a külföldre utazók hetvenöt százaléka célozza meg az Unió országait, az Európába érkezőknek pedig a biztonság a legfontosabb szempont:
negyvenöt százalékuk tartja prioritásnak a biztonságos utazási környezetet, míg a magas színvonalú turisztikai infrastruktúra ezt szorosan követi a második helyen harmincnyolc százalékkal.
Szintén nagy súllyal esnek latba a nevezetességek, de a megfizethetőség sem elhanyagolható szempont, ezeket a tengerentúli utazók harmincöt százaléka nevezte meg prioritásként, és főleg a kanadai, amerikai és ausztrál utazóknak fontosak az árak. A kellemes időjárást a válaszadók harmincegy százaléka tartja meghatározónak, míg a koreai és kínai utazók elsősorban a természeti és kulturális örökséggel büszkélkedő európai úti célokat keresik (harminchárom illetve harminckét százalékban).
A legtöbben várhatóan Kínából (ötven százalék) és Brazíliából (negyvenkilenc százalék) érkeznek az EU-ba áprilisig.
Ausztráliából és Dél-Koreából azonban mérsékelt érdeklődés mutatkozik (mintegy negyven százalék), míg a kanadaiak és az amerikaiak a legkevésbé lelkesek az európai utazások iránt a vizsgált körből, legalábbis ebben az időszakban (arányuk huszonnyolc százalék).
Az utazók átlagosan három uniós országot terveznek felkeresni, és egy-két hetet töltenek a kontinensen. A kínai és brazil utazók akár napi kétszáz eurónál (77 675 forintnál) is többet költenek a tartózkodásuk során, míg az Ausztráliából és Dél-Koreából érkező utazók száz-kétszáz eurós (38 840 - 77 675 forintos) átlagköltségvetéssel számolnak. Az Európába idén utazók mindössze huszonyegy százaléka gondolkodik száz eurónál kisebb napi költségvetésben, de a kanadaiak jellemzően, harminchat százalékban ennyit szánnak egy napra.
Nemrég az is kiderült, hogyan változnak az idén az utazási vágyaink.
(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images)
kontinensek | tengerentúl | unió | kontinens | Európa
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!