Legyártották az utolsó példányt, búcsúzik a legendás utasszállító

Kigördült a gyárból a Boeing utolsó 747-ese, vagyis Jumbo Jete.

A cég 54 év után állította le a modell gyártását az 1574. géppel, amely a washingtoni gyárban készült. A Jumbo Jet a repüléstörténet része lett, és olyan távoli városok közvetlen légi összeköttetését valósította meg, ami korábban nem volt lehetséges. A kétszintes, és csaknem ötszáz utas befogadására alkalmas gépet használják áruszállításra is, vitte a NASA űrsiklóját, és ezek közül a modellek közül került ki az amerikai elnök hivatalos repülője, az Air Force One is.

A lenyűgöző méretű, 68,5 méter hosszú, hatemeletes épület magasságú repülőt a formája miatt bálnának is hívják. A Boeing az 1960-as évek második felében döntött a 747-esek gyártásáról, azt követően, hogy elveszített egy komoly katonai megrendelést a C-5A óriás szállítógépre. Az első Jumbo Jet tizenhat hónapon át készült, mialatt összesen ötvenezer ember dolgozott rajta.

A gép először 1969-ben emelkedett a levegőbe, és 1970-ben állt forgalomba, az azóta megszűnt PanAm légitársaságnál.

Boeingek egymás mellett: a 747-es, a 727-es és a 737-es

A Boeing azt követően döntött a 747-es gyártásának leállításáról, hogy az elmúlt másfél évtizedben elterjedtek a hasonlóan széles géptörzsű, két hajtóművel felszerelt nagy hatótávolságú repülők, amelyek jóval gazdaságosabban üzemeltethetők, mint a négy hajtőműves Jumbo Jetek.

A Boeingek nemcsak utasszállítóként használhatók, de luxusnyaralóként is remekül megállják a helyüket.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

 

boeing 747 | utolsó | jumbo jet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom