Február 14-én nyithatnak, köszönhetően a város ellen indított pereknek.
Andrew M. Cuomo, New York állam kormányzója január 19-én, pénteken jelentette be, hogy február 14-én megnyithatnak a város éttermének belső terei is, igaz, csak 25%-os kihasználtsággal.
„Ez is jobb, mint a semmi” – tette hozzá Cuomo.
A bejelentés meglepte a szakmát, ugyanis néhány napja még éppen az ellenkezőjét állította, ám a tanácsadói miatt végül meghátrált. Az ok részben az, hogy egyre több étterem jelentette be, pert fog indítani a város ellen, mivel szerintük ők felelnek azért, hogy a lezárások miatt tönkremennek az üzleteik.
A hír hallatán az éttermekben meg is indultak a foglalások, noha több, éttermeket tömörítő szervezet jelezte, a 25%-os kapacitás nem elég ahhoz, hogy egy étterem működőképes maradjon.
New York állam vezetése december közepén tiltotta meg rendeletben, hogy az éttermek belső tereikben vendégeket fogadjanak, igaz, azt egy pillanatra sem tiltották meg, hogy a téli idő ellenére zárt teraszokon fogadjanak vendégeket. Januárban a járvány csökkenő tendenciát mutat az államban, de a hónap utolsó hetében a halálesetek száma így is minden nap százötven környékén mozgott, kórházban pedig 8350-nél több embert kezelnek.
New York város éttermei mintegy százezer állást jelentenek, és éves szinten dollármilliárdos forgalmat bonyolítanak, vagyis a város gazdaságának fontos részét képviselik. Cuomo azt nyilatkozta, hogy a 2021-es legfontosabb tervei között szerepel az ágazat kisegítése, ennek lépéseként a város éttermei 50 millió dollár értékű adókedvezményben részesültek a hónap elején.
Eközben itthon a nyitást kilátásba helyező éttermekre súlyos anyagi büntetés vár, ha megszegik az előírásokat. Lengyelországban és Romániában már enyhítéseket terveznek, Olaszország pedig arra készül, hogy hétfőtől fokozatosan visszatér az élet a normális kerékvágásba.
(Forrás: The New York Times)
andrew cuomo | nyitás | new york | korlátozás | étteremIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!