Még mindig nincs vége: ezúttal egy firenzei műemlék lett a turisták áldozata

Olaszország nem szabadul a vandalizmustól, augusztus 23-án hajnalban a firenzei Uffizi Galériához kapcsolódó Vasari-folyosó esett áldozatul a festékszórónak.

Az olasz rendőrség szerint az elkövető két német turista volt, akik egy tizenegy fős, diákokból álló társaság részeként érkeztek a városba, és a központban, egy Airbnb-ben szálltak meg.

Mint az olasz kulturális minisztérium közölte, tízezer euró értékű javítási munkálatokat kell majd végezni az épületen huszonnégy órás fegyveres őrség felügyelete mellett.

A húsz és huszonegy éves gyanúsítottat azután vették megfigyelés alá, hogy festékszóróval egy harmadosztályú német futballklub, a  TSV 1860 München nevét fújták a falra, egyelőre nem tudni, hogy az elkövetők milyen módon kötődnek a csapathoz. A rendőrség csütörtökön azután házkutatási paranccsal ütött rajtuk a szálláson, ahol két doboz fekete festékszórót és festékfoltos ruhákat talált. A festékes dobozokon talált ujjlenyomatokat most mind a tizenegy diákéval összehasonlítják, akiket szintén mind kihallgattak az ügyben.

Az egy kilométer hosszú Vasari-folyosót Giorgio Vasari olasz reneszánsz festő és építész 1565-ben kevesebb mint kilenc hónap alatt építette fel I. Cosimo de'Medicinek, hogy azon közlekedhessen a Boboli-kertben lévő otthona és a mai Uffizi helyén található irodája között.

A folyosót 1973-ban restaurálták, de 2016-ban biztonsági aggályok miatt lezárták a nagyközönség előtt, és 2019 óta dolgoznak a felújításán.

Megérdemlik egyáltalán az utazást a tiszteletlen turisták? Olaszországnak kezd elege lenni.

(Forrás: CNN, képek: Getty Images)

Vasari-folyosó | vandálok | olaszország | turisták | vandalizmus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom