Topmodellből brandalapító lett – Vanessa Axente-interjú

A divatipar fellegvárában töltött közel másfél évtizede alatt legalább tizenegy alkalommal szerepelt a Vogue különböző kiadásainak címlapján, számtalan alkalommal tűnt fel olyan luxusbrandek kampányaiban, mint a Valentino, a Celine, a Louis Vuitton, a Prada, a Givenchy vagy a Dior. A huszonhat éves topmodell idén úgy döntött, új fejezetet indít karrierjében, egy olyan korszakot, amelyben nem más márkák sikeréhez asszisztál, és amelyben minden döntés az ő kezében összpontosul. Vanessa Rajzák Kingával ült le beszélgetni.

Az Essa lifestyle brand megalapításával Vanessa hidat épített a jövő és a múlt közé. Az előző generációk modelljei még kevés alkalommal látszódtak a divatkampányok és kifutók világán kívül, ellentétben napjainkkal, amikor a sikeresebbek önmagukból faragnak márkát, az ambiciózusabbak pedig mindezek mellett még saját vállalkozásba is fognak. Vanessa Axente számára azonban az Essa több mint befektetés és üzlet: ebben a brandben összpontosul minden, amit

az egészséges életmódról, a mentális egyensúlyról, a 21. századi nőiségről, önmaga fejlődéséről és a női közösség erejéről gondol.

Kétségtelenül élete egyik legfontosabb éve előtt áll, amely során számtalan kérdéssel kell szembenéznie. Képes-e vezetni egy céget, amely több országban is kíván terjeszkedni? Át tudja-e adni az egészséges életmódról megálmodott vízióját fiatal nők generációinak?

A Roadster úgy döntött, felteszi ezeket a kérdéseket a számára, a feladattal pedig azt a Rajzák Kingát bízta meg, aki Vanessa mellett az elmúlt tizenöt év legsikeresebb magyar topmodelljeinek szűk elitjébe tartozik, és aki néhány éve pályaváltást bemutatva sikeres újságírói karrierbe kezdett. Beszélgetés egy régi karrierről és egy újról, a modelleket érintő negatív sztereotípiákról, és a női közösség erejében lévő potenciálról.

Nemzetközi topmodell vagy, a szakmádban egy igazi szupersztár, és nagyon komoly eredmények állnak a hátad mögött. Megjegyzem, érdekesnek találom, hogy annak ellenére, külföldön mennyire sikeres voltál és vagy, itthon nem ismernek annyira sokan.

– Igen, ez így van. Tizenhárom évesen kezdtem a pályámat, volt pár tesztfotózásom, majd egy évvel később kezdtem el Ázsiába menni, első nyáron Tokióban és Szingapúrban modellkedtem. Akkor már Párizsban jelezték, hogy nagyon akarnak, de a törvény miatt kiskorúként nem dolgozhattam ott. Aztán amint betöltöttem a tizenhatot, másnap már indultunk is autóval Párizsba. A szüleim a kezdetektől fogva nagyon támogattak, a sikerem szerves részét képezi az ő odaadásuk is.

Az iskolás éveimben sokféle negatív sztereotípiával kellett megküzdenem. Neked mennyire volt nehéz az iskolában?

– Ezt ne is részletezzük, nem volt könnyű. El is kellett mennem magántanulónak, mert nagyon felpörögtek a dolgok körülöttem. Nehéz téma ez nekem, mert noha leérettségiztem, de később nem tudtam egyetemre menni, mert New Yorkba költöztem. Ez mind a mai napig nagyon zavar.

Nekem három egyetemi diplomám van külföldi egyetemekről, de azt kell mondjam, nem az fog emberré tenni, hogy mennyi papírod van, hanem az utazások és az élmények. Ezekből neked rengeteg van.

– Ennek ellenére nagyon zavar, hogy sokan lenéznek. Főként New Yorkban éreztem ezt. Európában nőttem fel, itt az emberek másképpen szocializálódnak, és ha valakivel megismerkedsz, nem az az első kérdése, hogy mit csinálsz, meg mennyit keresel. Amerikában viszont az első dolog, amit előszeretettel odaböknek, hogy „what do you do”. A legkellemetlenebb az, hogy a válaszod alapján azonnal eldöntik, mennyi időt és figyelmet szánnak rád. Ha őszintén azt válaszoltam, hogy modell vagyok, már láttam a grimaszokat az arcokon.

A foglalkozásod alapján ítélnek meg, és esélyt sem kapsz bizonyítani.

Ilyenkor tudod, mit kell mondani arra, hogy „mivel foglalkozol”? Azt, hogy mivel nem foglalkozom. Volt olyan, hogy azt mondtam, hogy hentes vagyok, és nagyon jól szórakoztam a reakciókon.

– Tudod, a baj az, hogy nem is tudják, milyen szinten vagyok modell, mert ugye nem egy szimpla kisvárosi ruhaszalonban fotózgatnak, hanem a legnagyobb divatházaknak dolgozom. De próbálok ezzel nem foglalkozni. A járvány előtt úgy éreztem, kidolgoztam magamat, és már az egyetemen gondolkodtam. Kicsit meg akartam állni. De rájöttem, hogy inkább még dolgozom pár évig, és felépítem a vállalkozásomat, amit a férjem testvérével, Nimisha Guptával alapítottunk. Ha már sikeres lesz a cég, akkor lehet, hogy megpróbálkozom a Harvard Business Schoollal. A három hónapos képzésre gondolok itt, mert az konkrét vállalkozók, üzletemberek számára lett kitalálva.

Még mielőtt az üzleti kalandjaidról faggatnálak, kíváncsi vagyok, szereted-e New Yorkot? Tudod, én egyetemre is odajártam, most is fél árbóccal ott élek, szóval van róla véleményem.

– Amerika jó hely, de talán túl fiatalon kerültem New Yorkba. Igen, egy szuper város, de a helyzet az, hogy nem a legjobbat hozza ki az emberből, legalábbis szerintem. Nagyon könnyű elveszni a forgatagban, megfeledkezni arról, mi is a célod. Most egyébként több lánytól is hallottam, hogy a járvány óta megnőtt a bűnözés, és nagy a drágaság. Szóval teljesen őszintén nem vágyakozom vissza.

Valóban nem egy egyszerű város. Hol szeretsz lenni a legjobban? 

– A kedvenc város nálam Sydney. A férjem ausztrál, így sok időt töltök ott, bár nagyon nehéz a munkám miatt. Szerintem az egyik legélhetőbb város a világon, talán egyszer majd odaköltözünk véglegesen is.  Jelenleg Londonban vagyunk főként, de Pestet is nagyon szeretjük.

A lakásomat most újítom fel, és nagyon várom, hogy végre legyen egy hely Budapesten, amit az otthonomnak nevezhetek.

Majd megyek a pesti lakásavatóra, ha elkészültök! Mondd el, mi ösztönzött arra, hogy táplálékkiegészítőket forgalmazó brandet alapíts!

– Az egész úgy kezdődött, hogy a testvéremnek kellett Ausztráliából proteint hoznom, és nem értettem, itthon miért nem lehet ilyesmiket megvenni. Aztán ráébredtem, hogy vitaminokból és különféle táplálékkiegészítőkből is komoly hiány van, pedig ma a fiatal generáció sokat költ az egészségére, és sokat foglalkozik a testi jólétével. Én magam is sok táplálékkiegészítőt fogyasztok, ami a bőrömre és a hajamra nagyon jó hatással van, és a közérzetem is javul tőlük. Úgy éreztem, itt van egy piaci rés, és ezért döntöttem úgy, hogy létrehozok egy saját brandet. Összefogtunk a férjem testvérével, és kitaláltuk a nevet, aminek a Vanessa az alapja.

A kezdetektől fontos szempont volt, hogy mindent Magyarországon gyártsunk, és a termékek döntő többsége teljesen vegán legyen.

Annyit még hozzá kell fűznöm, hogy már egy ideje gondolkoztam a saját márka alapításán. Azt tudtam, hogy egészséggel kapcsolatos dolgot szeretnék, hiszen számomra ez nagyon fontos, és része a mindennapi életemnek. Ezért a protein-gondolatmenet adta a tökéletes löketet, hiszen minden terméket napi szinten használok, és része az életemnek. Fontos volt, hogy tényleg arról szóljon a márka, ami én vagyok.

Proteinporok és kollagén lesznek a főszerepben. Én szégyenszemre egyáltalán nem tudom, hogy az utóbbi mire jó, és a proteint sem értem egészen.

– Amikor a személyi edzőm azt ajánlotta, hogy szedjek proteint, én is azt gondoltam, a fehérjeportól csak felfújódni lehet, és rögtön a testépítők jutottak az eszembe. Pedig egyáltalán nem ez a helyzet! A protein nagyon jó ételkiegészítő, főként, ha nincs sok ideje az embernek. Ilyenkor csak beledobsz egy adaggal egy smoothie-ba, és sokkal tovább érzed magad jóllakva, plusz a fehérje a testi regenerálódást is segíti. Edzés után is jó megoldás. A mi termékeinkben egy adagban húsz gramm fehérje található.

Miért különleges ez a proteinpor, mi különböztet meg titeket a többi cégtől?

– A fehérjénk hat növényi komponensből épül fel. Borsó, tök, rizs, len, chiamag alkotja a fő részét, de hozzáadunk még zöldség- és gyümölcsőrleményt is. Megjegyzem, hogy nekem nagyon fontos volt, hogy az íze jó legyen.

A legtöbb piacon található termék nagyon hasonló, egy proteinre épül, és az ízük gyakran kifejezetten kellemetlen.

A kollagénnel jótékony hatásával kapcsolatban van egy olyan vélemény, hogy ezek a magyarázatok áltudományosak.

– Pedig nem azok. Hidd el, a testvéreim is szedik, váltig állítják, hogy a hajuk, bőrük rendkívül sokat javult. A kollagénre nagyon sokan azt hiszik, hogy megfiatalodnak tőle, ez viszont tévhit. A szervezetünk termel kollagént, de ez a folyamat a hú  A kollagén a hajra, körmökre és a bőrre jó, segít a regenerálódásban. Van egy enyhe vízfogó hatása is, hiszen feltölti a bőrünket.

Vitaminokból is lesz több variáció, de az első, amit forgalmazni akarunk, egy úgynevezett női vitamin lesz, olyan alapanyagokat tartalmaz majd, amikre nekünk, nőknek szükségünk van. Például folsav, vas, ehhez hozzáadtunk egy kis kollagént, koenzimet, hialuront és Q10-et is. A vitaminok esetében is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a legmagasabb minőségű legyen minden.

Az arculatotok, a dizájnotok is nagyon egyedinek tűnik. Mi volt a szempont, amikor kitaláltátok a csomagolást?

– Ha körülnézel, a legtöbb termék elég átlagos kinézetű, nem fog meg a csomagolása. Nekem nagyon fontos volt, hogy olyan dolgot kreáljunk, ami vizuálisan is a legmagasabb szintet képviseli.

Elindult az Essa, a saját branded. Nem félsz a felelősségtől? Hogyan állsz a nyomással?

– Természetesen nagy felelősséggel jár egy saját vállalkozás elindítása. Szoktam félni és aggódni is, viszont tisztában voltam vele, hogy ezzel fog járni. Félelem pedig akkor van, amikor valamit nem ismerünk, én pedig erre voltam éhes, és szerettem volna fejlődni, tanulni. Ilyenkor fontos, hogy jó emberek legyenek körülötted, akik tudnak segíteni. A nyomással nem állok túl jól, de remélem, ezt is megtanulom kezelni.

Kiket szeretnél megszólítani az Essával?

– Én úgy vagyok ezzel a kérdéssel, hogy nem tudok egy konkrét célcsoportot megnevezni, mivel mi szeretnék mindenkihez eljutni. Ha nagyon mondanom kellene egy életkort, akkor azt felelném, hogy a húsz-huszonöt év feletti nőknek szólunk. Olyan nőknek, akik nyitottak, és fontosnak tartják a saját egészségüket, szeretnék jól érezni magukat a bőrükben. Nyitottak a fejlődésre és hogy jobban megismerjék önmagukat, és nyitottak arra, hogy egy csapat, egy közösség részévé váljanak.

Nekem nagyon tanulságos lecke volt megtanulni, mennyire fontos a saját egészségem és jóllétem.

Ha folyamatosan ki vagyok égve, és ha nem fordítok magamra elég időt, akkor nagyon elmaradok a legjobb formámtól. Ezért is fontos számunkra az, hogy idővel egy olyan közösséget építsünk, ahol egymást tudjuk biztatni, támogatni, ahol megoszthatjuk egymással a történeteinket és a tapasztalatainkat. Elfelejtettük, hogy a saját testünk mennyire értékes, nem tudjuk, hogyan is kellene vele bánnunk, és mi erre szeretnénk felhívni minél több nőtársunk figyelmét.

Ha jól érzem, akkor te nemcsak egy terméket, hanem egy lifestyle brandet akarsz csinálni, aminek van egy közösségi, szociális vonzata is.

– Igen, a mozgástól elkezdve a podcasten át, különféle rendezvényekig, nagyon szeretnénk, ha a vásárlóink az Essa World részévé válnának. A testi-lelki fittségről szóló beszélgetéseket szeretnénk kezdeményezni, a közösségi felületeken és eseményeken is. Azt látom, hogy a saját egészség nagyon sok ember számára a lista végén szerepel. Ez persze valahol érthető, hiszen a munka, a családi élet, a gyerekek mellett nem nehéz megfeledkezni a testi-lelki harmóniáról.

Mi viszont azt szeretnénk elérni, hogy ebben a mai, rohanó világban is fordítsunk figyelmet és időt magunkra, hogy a legjobbat tudjuk kihozni a mindennapjainkból.

(A cikk a Roadster magazin nyolcadik számában jelent meg.)

interjú | axente vanessa | vegán | protein

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom