Szupermodell, világpolgár, ikon – Vanessa Axente-interjú

A világért sem szeretnénk egyéb területeket lebecsülni, de az biztos, hogy a nemzetközi divatszakma és azon belül Vanessa pályája az egyik legkompetitívebb a világon: a rivalizálás gyilkos, a kritériumok kíméletlenül szigorúak, a csúcson pedig ritkább a levegő, mint a Mount Everest csúcsán. A zalaegerszegi Axente Vanessa tizennégy évesen került ebbe a csillogó, de kőkemény univerzumba, Japánban kezdte bontogatni a szárnyait, majd következtek a divatvilág fővárosai, New York, London és Milánó. Alig pár év elteltével a legszűkebb elit tagja lett: már tizenhét évesen a világ legbefolyásosabb ötven modellje között tartották számon.

Valószínűleg nincs olyan fontos dizájner, fotós vagy brand, amelyik ne dolgozott volna vele, és nincs olyan befolyásos magazin, amelyiknek ne szerepelt volna a címlapján. Nem mellékesen Vanessa egyszemélyes országimázskampány, úgyhogy amikor valaki kissé nagyzolva azt mondja: „a magyar lányok a legszebbek”, akkor Vanessának és elképesztő sikerének is köszönhető, hogy ez nem pusztán egy jól hangzó, de üres bon mot.

Alig huszonnégy éves lányok esetében a veterán szó használata nagyon kevés esetben indokolt, de ha Axente Vanessáról beszélünk, ez a kifejezés teljesen jogosan vetődik fel. A modellszakma bizarr sajátossága, hogy amikor a kortársai kisétálnak az egyetemekről és éppen megkezdik a felnőttkarrierjüket, neki már tíz év munkaviszony áll a háta mögött. A huszonnégy éves, Európa és Sydney között élő modell a Roadsterrel beszélgetett arról, miképpen lehet legyőzni a jet laget, milyen egy tökéletes nap Londonban, és hogy miképpen tölti fel a lemerülőben lévő akkumulátorokat.

– A modellek igazi „global citizenek”, azaz világpolgárok, a munkájuk szerves része az utazás. Sokunknak az utazás a vakációt jelenti, a kikapcsolódást. Nálad nem teljesen így van. Neked mi ugrik be akkor, ha azt a szót hallod, hogy utazás?

– Ennyi év után az utazásról először sajnos a stressz ugrik be. Természetesen szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen sok helyre eljutottam, de akármennyire is csodásan hangzik, amit csinálok, a helyzet az, hogy sokszor egy-egy városból csak a repülőtér és a stúdió közötti utat látom. Viszont ha nyaralni megyek, azt nagyon szeretem. A repülőgép nekem bizonyos szempontból maga a tökéletes kikapcsolódás. Tudom, hogy már sok gépen van fedélzeti wifi, de ilyenkor nagyon szeretem, hogy tizenkét óráig letehetem a telefonomat.

Ez nagyszerű és felszabadító érzés.

Ugyanakkor ha munka miatt utazom, ezt az offline létet stresszesnek találom, mert nem tudom, hogy ha leszállok, hány e-mailre kell válaszolnom, hová kell mennem, hol fog várni a sofőr. Mindezek miatt az utazás szó nagyon ellentmondásos érzéseket kelt bennem.

– Vannak utazással kapcsolatos praktikáid, olyan bölcsességek, amiket az évek alatt gyűjtöttél össze?

– Egy egész könyvnyire való ilyen praktikám van! Ha Európában utazok, akkor mindig csak kézipoggyászom van, sőt, ha egy hétnél kevesebb időre megyek Amerikába, akkor sem adok fel bőröndöt. A jet laggel kapcsolatban is elég sok hasznos tapasztalatot gyűjtöttem. Én például mindig nappali járattal igyekszem repülni, mert nem vagyok jó alvó, és nem tudok aludni a fedélzeten. Hosszú utakra reggeli járattal szeretek indulni, továbbá nekem az is fontos, hogy melyik légitársaságnak milyen a lounge-a.

– Hogyan töltöd fel a kreatív akkumulátorokat, ha azok lemerülőben vannak? Mi az, ami mindig inspirál?

– A társaság nagyon segít feltöltődni. Ha kifáradtam, akkor kell egy-két nap, amikor egyedül vagyok. Ilyenkor zenét hallgatok, olvasok, filmet nézek. Utána jön a család, a barátaim. A munkám miatt nagyon magányos vagyok: folyamatosan egyedül utazok, egyedül vagyok hotelszobákban.

És ezek után az magányos időszakok után a barátaimmal tudok a legjobban feltöltődni.

Plusz én az a típus vagyok, aki nem tud megülni a fenekén. Múzeumokba járok, vagy vezetek, mert a vezetés nagyon kikapcsol. Ha otthon vagyok, akkor pár napot a családdal töltök, és aztán road tripeket tervezek, például Győrből feljövök Pestre. A legjobban otthon vagy Sydneyben tudok kikapcsolódni. A természet Sydneyben csodálatos, nagyon szeretek túrázni – akár a városon belül is –, mert fantasztikus parkok vannak, amikben órákig lehet sétálni.

– New Yorkban és Londonban is éltél már. Ha visszamennél az angol fővárosba egy hétvégére, milyen lenne ott egy ideális nap?

– A nap rendszerint reggelivel indul, aztán elmegyek edzeni. A konditeremből mindig is imádtam hazasétálni, ami egy jó harminc-negyven perces séta volt. Hazatérve mindig átnéztem az e-mailjeimet. Az ebéd vagy otthon van, vagy egy ausztrál étteremben, a Granger & Co-ban, ami nekem mindig kötelező program, ha a városban járok. Ebéd után séta Marylebone-ban, Notting Hillben vagy a Hyde Parkban. Esetleg elmegyünk a V&A Museumba, majd vacsora egy Srí Lanka-i étteremben, a Hoppersben. Egy ideális napon két séta közé biztosan beiktatnék még egy kis shoppingot is.

– Ha belegörgetünk az Instádba, azt látni, hogy futsz, úszol, síelsz, teniszezel, jógázol, edzőterembe jársz. Lételemed a mozgás, vagy a munka miatt kötelező?

– Kiskoromban kezdtem sportolni, és a mozgás ma is az életem része. Nem tudok meglenni mozgás nélkül, két-három napnál többet képtelen vagyok kihagyni. Rossz alvó vagyok, ezért szükségem van arra, hogy lefárasszam magam. A mozgás felszabadító élmény, és szerintem ezzel tudok a legjobban kikapcsolódni. Sokan hiszik, hogy azért edzek, mert modell vagyok, de ez nem igaz. A legtöbb modell egyébként nem is edz. Ezért aztán nem is formásak vagy izmosak, csak vékonyak.

– A TEDx-előadásodból tudjuk, hogy igazi ínyenc vagy. Ha le kellene tenned a voksod egy nemzet konyhája mellett, melyik lenne az?

– Az első helyen nálam a japán konyha szerepel, és a dobogó többi fokán is ázsiai konyhák vannak. A thai nagy kedvenc, de a kínaiak dumplingját is nagyon szeretem. Itt, Ausztráliában az ételek minősége és frissessége elképesztő. Eddig azt hittem, hogy Olaszországban lehet a legjobb halat enni a tengerpartokon, de nálam már az ausztrálok vannak az első helyen.

– Egy interjúban elárultad, hogy érdekel a belsőépítészet. Milyen stílus és tervező áll közel hozzád?

– Ahová most költöztünk, azt átmeneti helynek tekintjük, de azért itt is átalakítottam már pár dolgot. A párom azért úgy van vele, hogy majd akkor lendüljek csak bele teljesen, ha a végleges helyünkre költöztünk. Azt hiszem, hozzám a mid-century modernnek nevezett lakberendezési stílus áll a legközelebb, annak is a francia és az amerikai része.

Szeretem a Vitrát, az Eamest, Florence Knollt, de hogy kicsit ellentmondjak magamnak, nagyon szeretem az olasz dizájnt is.

Már van egy teljes listám: azt tudom mondani, hogy a karosszék például biztosan Fritz Hansen lesz.

– Jelen pillanatban hogyan tekintesz a karrieredre? Ugyanúgy nézel rá, mint öt éve, vagy teljesen másképpen? Száz százalékban modell vagy, és ez a munka teljesen kitölti a lényedet, vagy ez csak Axente Vanessa egy szelete?

– Pontosan az elmúlt öt évben változott meg az, hogy miképpen tekintek a munkámra. Ma már eljutottam arra a pontra, hogy munkaként nézek rá. Most már szeretnék egy másik irányba elindulni. Jelenleg még ez tölti ki minden időmet, de jövőre már tennék egy lépést hátra, és szeretnék elkezdeni egy saját projektet.

Amibe kicsit belefáradtam, hogy modellként sok az olyan része a munkámnak, ami kiszámíthatatlan, és ami felett nincs semmiféle kontrollom.

Ezért is vonzó egy olyan saját vállalkozás beindítása, ahol én irányíthatok. Szeretnék egyetemre menni. Nagyon hálás és nagyon szerencsés vagyok, szeretem, amit csinálok, de már több kell ahhoz, hogy azt érezzem, fejlődök.

– Te miből tanulsz többet? A sikerből vagy a kudarcból?

– A sikerből én nem tudok tanulni, csak a kudarcból. A TEDx-előadásomat is kicsit e köré szerveztem. Azt szoktam kérdezni: mi lehet a legrosszabb, ha hibázunk? Semmi, legfeljebb tanulunk belőle. Nekem is voltak nagy pofára eséseim, de mindig nagyon sokat tanultam ezekből az esetekből. Ha a modellkedést vesszük, nálam a siker szinte magától jött. Nagyon sokat gyakoroltam, dolgoztam, utaztam, szóval sokat tettem a sikerért, de mégsem éreztem, hogy én értem el. A siker értékeléséhez nekem hónapok kellenek, egy kudarc esetében pedig a felismerés azonnali.

– Hogyan látod magad a következő öt évben? Hol szeretnél lenni mondjuk 2025-ben? Mennyit fogsz még modellkedni huszonkilenc évesen?

– Szeretném kipróbálni magam üzletasszonyként is, így bízom benne, hogy öt év múlva már jól fog menni a saját projektem. Emellett már valószínűleg lesz családunk a párommal, méghozzá itt, Ausztráliában.

Szerintem 2025-ben is fogok még modellkedni, de kevesebbet.

Már most is én döntöm el, hogy modellként miben veszek részt, de mivel ez a munkám, szinte mindenre igent mondok. Öt év múlva egy évben már csak öt munkát fogok elvállalni, és reményeim szerint én fogom irányítani a dolgokat.

Ez is érdekelhet:

london | ausztrália | sydney | modell | new york