De az is lehet, hogy hagyni kéne az egész poggyászolósdit.
A légitársaságok majdani tervei között szerepelnek a vékonyabb ülések is, méghozzá nem nehéz kitalálni, hogy miért: többen férjenek el az utastérben. Ez nem túl jó hír a kézipoggyásszal gyakran utazók számára, mivel így kevesebb hellyel lehet kalkulálni az ülések alatt. A USA Today szerint ez a megoldás kevesebb lábteret is eredményez.
Christopher Elliott szakértő szerint amikor egy légitársaság új kabinbelsőt jelent be, legtöbbször áttér a vékonyabb ülésekre, melyek lehetővé teszik a kapacitásnövelést. Az extra üléssorok beépítése pedig általában a lábtér csökkentésével jár.
A fapados járatokkal utazók közül sokan csupán kézipoggyászt visznek magukkal, részben költségmegtakarítási okokból. A legtöbb légitársaság díjat számít fel a csomagfeladásért, ami azt eredményezte, hogy a kézipoggyászok helyett bőröndökkel teltek meg a tárolók, vagyis sokszor a csomagnak csak az ülések alatt jut hely.
Joe Cronin, az International Citizens Insurance vezérigazgatója szerint az emberek "előbb-utóbb kevesebb dolgot fognak becsomagolni", de akár tíz évbe is beletelhet, mire az ülések alá pakolt táskákról teljesen lemondanak. A légitársaságok viszont változtathatnak a fej feletti szekrények méretén, melyek a kereslet miatt nagyobbak lehetnek. Ahelyett például, hogy a bőröndöket klasszikus módon fektetve pakolnák be, az új szekrények lehetővé teszik, hogy az oldalukra fordítva tárolják azokat, vagyis több férne be.
Ugyanakkor egy repülőgépek utasterével foglalkozó tervező szerint a szekrényeket teljesen el kellene távolítani.
"Azt mondanám, hogy elérkeztünk a törésponthoz. Elértük a maximumot. Talán egyáltalán nincs is szükségünk kézipoggyászokra. Valakinek ezt ki kellene mondania, mert kézipoggyászokkal együtt utazni nem a legmegfelelőbb repülési élmény" – mondta a húsz éve a szakmában dolgozó David Young.
Nem vitás, a légiutas-kísérőknek nehéz dolguk van. Mindenben segítenek a fedélzeten az italok és ételek felszolgálásától kezdve az ideges utasok megnyugtatásáig, plusz vészhelyzetben megmenthetik az életünket. Más szóval, tudnak egy-két kulisszatitkot – és ez magában foglalja azt is, hogy mi az, amit soha, de soha ne együnk vagy igyunk repülés közben.
(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)
hely | lábtér | jövő | fedélzet | kisebb | repülés
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!