Rossz hír a Velence-imádóknak: jövő nyártól csak pénzért juthatnak be a városba

Újabb lépést tesz a város a túlturistásodás megfékezésére.

Több intézkedést javasoltak Velence turizmusának kontrollálására – írja a La Stampa. Ilyen például az online foglalási rendszer és a városba történő belépési díj.

A kezdeményezés értelmében a városba érkező látogatók Disneylandhez hasonlóan elektronikus kapukon keresztül léphetnének be.

A La Stampa szerint a javasolt összeg három és tíz euró (kb. 900 és háromezer forint) között változik, attól függően, hogy az illető az elő- vagy utószezonban érkezik-e a városba.

A helyi lakosoknak és hozzátartozóiknak, valamint a hat éven aluli gyermekeknek nem kell fizetniük, sőt, egyes források szerint a helyi hotelekben megszállók is mentesülnek a díjszabás alól, ami arra enged következtetni, hogy elsősorban az egynapos kirándulókat és a tengerjáró hajók utasait veszik célba.

A várossal kapcsolatban már évek óta beszélnek a belépődíj bevezetéséről, ami az eredeti tervek szerint 2019 nyarán lépett volna életbe az idegenforgalmi adóval és a beléptetési rendszerrel együtt.

Az intézkedéseket a világjárvány miatt elhalasztották, amikor a turisták száma drámaian visszaesett. Velence mostanság már napi 80 ezer látogatót fogad.

A belépődíjas rendszer várhatóan 2022 nyarán debütál.

Végre hivatalossá váltak az eddigi ígéretek, amelyek ezt a csodás várost óvják. Velence augusztus elsejétől kitiltja a 25 ezer tonnánál nagyobb hajókat a városból.

(Forrás: Independent, fotók: Unsplash, Getty Images, Pixabay)

turisták | fizetés | kapu | belépődíj | velence

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom