A pezsgő, amit a világ első nemzetközi üzletasszonya tett halhatatlanná

Ha azt mondjuk, Veuve Clicquot, feltehetően mindenkinek a jellegzetes aranysárga pezsgőcímke jut eszébe, no meg a tény, hogy a világ egyik leggyakrabban vásárolt pezsgőjéből évente közel másfél millió palack fogy. A Veuve Clicquot azonban nem volt mindig ilyen sikeres: ha nem egy nő kezébe kerül a 19. században, talán teljesen eltűnt volna a történelem viharaiban.

Érdekházasság és a kockára tett örökség

Barbe-Nicole Ponsardin Reims-ben született, egy jómódú textiliparos lányaként, és a Clicquot család szomszédságában nevelkedett. Philippe Clicquot szintén sikeres textilipari vállalkozást vezetett, így Barbe-Nicole apjának volt a fő versenytársa. Megpróbálva megszilárdítani a két vállalkozás piaci pozícióját, a szülők azt tették, ami a 18. században teljesen elfogadott volt az üzleti életben:

gazdasági érdekekből összeadták gyermekeiket.

Annak ellenére, hogy szerelemről szó sem volt, a két fiatal között kiváló együttműködés alakult ki, ám figyelmük a textilipar helyett mind jobban a család kis pincészete felé fordult. A szülők nem támogatták a törekvéseket, ennek ellenére Francois és Barbe-Nicole úgy döntött: elsajátítják a borászat minden csínját-bínját. Míg Francois kevés tudással rendelkezett, Barbe-Nicole családjában komoly hagyománya volt a borkészítésnek.

A gazdasági környezet azonban a szülőknek adott igazat: a kis pincészet az összeomlás szélére került, ráadásul nem sokkal később, 1805-ben Francois hirtelen lázas lett, és tizenkét nappal később meghalt. A pletykák azonnal elindultak: volt, aki szerint öngyilkosságba menekült a fiatal férfi az üzleti kudarcok elől, mások pedig tífuszra gyanakodtak. Bármi is az igazság, Barbe-Nicole-t nem semmisítette meg a tragédia, sőt, egy merész javaslattal fordult apósához.

A teljes örökségét feltette, és mintegy egymillió dollárnak megfelelő összeget fektetett a pincészetbe.

Az ambíciózus nő levette a lábáról apósát, aki beleegyezett az ötletbe, azonban feltételhez kötötte azt: szerződést kötöttek egy ismert borásszal, Alexandre Fourneaux-val, aki mellett a nő egyfajta gyakornokként tanulta el a mesterség alapjait. A pénz azonban négy évvel később elfogyott, Barbe-Nicole pedig apósától kért és kapott további támogatást.

Orosz cártól a világhírnévig

A nő a jövőt az orosz piacban látta a napóleoni háborúk végén. A blokádok azonban a háborúk alatt megbénították a kereskedelmi hajózást, így Barbe-Nicole-nak szabályosan csempésznie kellett a pezsgőit – elsőként Franciaországból Amszterdamba, ahonnan aztán a szállítmány Oroszország felé vehette az útját. Pezsgője I. Sándor cár udvarában debütált, aki bejelentette:

soha többé semmilyen más italt nem hajlandó inni, annyira ízlett neki a Veuve Cliquot.

Barbe-Nicole gyakorlatilag kistermelőből hirtelen világhírnévre tett szert, és mindenki az ő italát akarta. Annyira megnőtt a pezsgője iránti kereslet, hogy immáron nem a csődtől félt, hanem azon aggódott, hogy nem tudja teljesíteni az összes megrendelést. A pezsgőkészítés abban az időben hihetetlenül nagy pazarlás mellett működött, a nő pedig rájött, hogy javítania kell a termelés hatékonyságán ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a kereslettel.

Forradalmian új eljárást dolgozott ki: az elsődleges erjesztést követően palackozta a pezsgőket, majd az üvegeket fejjel lefelé állították a második erjedésre. Az új módszer segítségével nemcsak az ital minősége javult, de jelentős mértékben felgyorsította a gyártást is. Az új technika rendkívül bosszantotta versenytársait, különösen Jean-Rémy Moët-t, aki nem tudta lemásolni a módszert. Pedig mindent megtett annak érdekében, hogy megszerezze az eljárás pontos részleteit.

Annak ellenére azonban, hogy ebben az időszakban már rendkívül sokan dolgoztak Barbe-Nicole-nak, senki sem fedte fel a titkot.

A pezsgőgyártás növekedésével Barbe-Nicole egy globális birodalom felépítését tűzte ki célul. Veuve Clicquot pezsgőt exportált a világ legtávolabbi pontjaira, Lappföldtől kezdve egészen az Egyesült Államokig. Pezsgőbirodalmának kiterjedése ellenére élete során soha nem hagyta el Franciaországot, sosem házasodott újra, életét az üzletnek és a vállalat jövőjének szentelte. Döntéseit pedig sosem bánta meg. Egyik unokájának írt levelében így fogalmazott:

"A világ örök mozgásban van, és neked kell kitalálnod a holnap dolgait. Mások előtt kell járj, határozottnak kell lenned. Cselekedj bátran!"

Ez is érdekelhet:
A pezsgő hazája rabul ejti a szíveket

Minden szempontból tökéletes választás, ha már a jövő évi gasztrokörúttal egybekötött vakációnkat tervezzük.

(Fotók: Getty Images, Unsplash, Pixabay)

gasztronómia | pincészet | pezsgőház | gasztrotörténelem | pezsgő

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom