Virágládákkal védekeznek a biciklisek ellen Amszterdamban

Annyi biciklit láncolnak a kis amszterdami csatornák felett átívelő hidak korlátjaihoz, hogy a város virágkosarak kihelyezésével igyekszik védekezni.

Amszterdam ugyan büszke arra, hogy a világ egyik leginkább biciklibarát városa, ennek azonban vannak hátrányai is.

Az önkormányzat arra panaszkodott, hogy a várost átszövő festői csatornák a hidakról már alig látszanak, a járókelők kénytelenek az úttesten haladni, hogy kikerüljék a hídkorlátokhoz láncolt kerékpárokat – olvasható a The Guardian brit napilap online kiadásában.

Az önkormányzat elhatározta, hogy a legforgalmasabb hidak korlátjaira virágládákat helyeznek el, hogy rávegyék a bicikliseket, találjanak máshol parkolóhelyet. A virágládákat a város hajléktalanszállóinak látogatói fogják rendben tartani.

A csatornákhoz közeli autóparkolókban további biciklitárolókat alakítanak ki, hogy ne kelljen a kerékpárokat a hídkorlátokhoz láncolni.

Amszterdamban több a bicikli, mint a lakos, a városnak 767 kilométernyi kerékpárútja van. A világjárvány idején még népszerűbb lett a kerekezés: a tömegközlekedést a járvány miatt elkerülők harminchét százaléka váltott kerékpárra, és úgy vélik, akkor sem hagyják abba a biciklizést, ha a megszorító intézkedéseknek vége lesz.

Ez is érdekelhet:

Lehet, hogy Dubaj lesz az új Amszterdam

A világ egyik legjobb helyévé tennék a várost.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

híd | Amszterdam | virág | parkolás | megoldás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom