Ismét a figyelem középpontjába került a Messinai-szoroson átívelő híd terve. Ha elkészül, a világ leghosszabb függőhídjává válhat Szicília és az olasz szárazföld között.
Egy Olaszország és Szicília közötti híd megépítésének gondolata nem új keletű. Az ókori rómaiaktól kezdve egészen a modern korig számos alkalommal felvetődött már a felépítése. Most azonban Giorgia Meloni kormányfő újra napirendre tűzte a Messinai-szoros fölé tervezett függőhíd építését, amely
a világ leghosszabb függőhídja lehet.
A tervezett híd központi fesztávja több mint három kilométer hosszú lesz, hogy összekösse Szicíliát Olaszország szárazföldi részével, a Calabria régióval.
Az építkezés akár 2030-as évek elejére be is fejeződhetne,
ha végre nekilátnának az ambiciózus tervek kivitelezésének. A projekt becsült költsége 4,6 milliárd euró, amelynek jelentős részét az Európai Unió finanszírozná.
A projekt támogatói szerint szerint a híd gazdasági fellendülést hozhat Szicília számára, mivel megkönnyítené a kereskedelmet és csökkentené a kompok használatának szükségességét. A teherhajók árui gyorsabban megérkezhetnének az ország északi részeire, miközben a környezeti terhelést is mérsékelné a beruházás. Azaz a híd megépítése melletti legfőbb érv az, hogy nemcsak a közlekedés javítását szolgálná, hanem
csökkentené a regionális egyenlőtlenségeket is Olaszország északi és déli részei között.
A beruházásnak azonban vannak ellenzői is, akik az építkezés magas költségeire és a szeizmikus aktivitás kockázataira hívják fel a figyelmet, mivel a Messinai-szoros környéke földrengésveszélyes terület. Környezetvédők sem rajonganak az ötletért, ők az ökoszisztémákra gyakorolt negatív hatásokat, valamint a tájba való durva, esztétikai beavatkozást hozzák fel ellenérvként.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty)
függőhíd | olaszország | szicília | híd | leghosszabb
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!