Világcsúcsot dönthet ez a tizenhét éves Ferrari

Ha egy modellt az alapítójáról keresztelnek el, az tudhat valamit. Enzo tud is.

Az RM Sotheby's Online Only: Driving into Summer aukciója május 21-én indult, és egy Ferrari 288 GTO, illetve egy F50 társaságában máris egy csúcsmodellel jelentkezett.

Szakértők becslése szerint az árverésre bocsátott 2003-as Ferrari Enzo 2,6 és 2,9 millió dollár közötti összegért kerülhet új tulajdonoshoz – ezzel pedig a világtörténelem online aukción legdrágábban elkelt autója lehet.

A Ferrari 2002 és 2004 között összesen 399 darab Enzót gyártott, vagyis a legértékesebb és legritkább autók közé tartozik. Annak idején összeraktak egy négyszázadik példányt is, amelyet II. János Pál pápának ajándékoztak, azt az autót végül 2015-ben hatmillió dollárért elárverezték.

A versenyautókat idéző kétüléses kupét olyan autónak szánták, amelynek nemcsak a városi forgalomban, hanem a versenypályán is kiemelkedőt kellett nyújtania.

És nyújtott is: 660 lóerős teljesítményt és 350 km/h végsebességet tudott, nulláról százra 3,65 másodperc alatt gyorsult fel.

A 2002-es Paris Motor Show-n bemutatkozott Enzo egyébként légiesen könnyű darabnak számít, mindössze 1255 kilogrammot nyom.

Az árverésre kínált példány kiváló állapotban van, csupán kétezer kilométert futott.

Ez is érdekelhet:

A modenai vörös ördög, ami meghódította a világot – A Ferrari-sztori

"A Ferrari álmaim megtestesülése." Elmeséljük, hogyan lett komoly küzdelmek árán az álomból valóság.

(Forrás: Business Insider, fotók: Wheelsage)

aukció | Ferrari | online | enzo | autó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom