Világűrt megjárt fákat láthatsz Budapesttől egy autóútnyira

Egy 1971-es kísérletben Hold körüli pályán vittek fák magvait, amelyek később kikeltek a Földön, és ma is láthatóak.

Öt fafajta 500 magját is magával vitte az űrbe az 1971-es Apollo 14 misszió parancsnoka, Stuart Roosa, hogy kipróbálja, a Hold körül keringő magok később életre kelnek-e a Földön. Az ötletet Ed Cliff, az USA Erdészeti Szolgálatának akkori vezetője adta, akit Roosa a füstugró (ejtőernyős tűzoltó) munkáiból ismert.

Az űrrepülés után a magok egy mississippi és egy kaliforniai erdészetbe kerültek, ahol az ötszázból 420 fa kikelt.

Néhány fát ugyanolyan, „normális” földi fajtatársa mellé ültettek – azóta négy évtizedes távlatból megállapítható, hogy nincs észrevehető különbség a Holdfák és földhöz ragadt társaik között. A magok egy részét Amerika-szerte szétosztották különböző erdészetek között 1975-76-ban, hogy minél többen ünnepelhessék így az Államok függetlenségének kétszáz éves évfordulóját. Mivel a kiválasztott fajták mind az amerikai délen és nyugaton őshonosok, nem jutott az összes szövetségi államnak.

Különös módon a fák pontos helye évtizedekig ismeretlen volt a nyilvánosság előtt.

A Holdfák feltérképezését egy tanár, Joan Goble kezdeményezte 1996-ben, miután az osztályával talált egy tájékoztató táblát az egyik Holdfánál. Írt a NASA-nak, ahol – bár a legtöbben nem tudtak a fákról – elkezdtek foglalkozni az üggyel, és megtalálták Roosa utasításait arról, hogy hová ültessék őket.

Szikomor Holdfa Mississippiben – Fotó: Will Bryan / NASA

Williams készített egy táblázatot az ismert Holdfák lelőhelyeiről és fajtáiról, de a lakosság segítségét is kérte az összes fa felkutatásához. Később az adatbázist folyamatosan frissítették és ellenőrizték, cikkeztek róla a Wired magazinban, ahol megadták Williams e-mail címét további infókat várva. A NASA vonatkozó oldala a mai napig is aktív.

Jön a második generáció

Roosa lánya, Rosemary elindította a Holdfa Alapítványt, amely világszerte ültetne ilyenfákat. Persze ez már nem az első generáció, hanem

az eredeti Holdfák termései, amiket néha Félholdfának is hívnak – az angol Half-Moon tree azért kevésbé mókás.

Egy Félholdfa áll a NASA huntsville-i (Alabama) űrközpontjában, ami kulcsszerepet játszott az Apollo 14-et az űrbe juttató Saturn V rakéta fejlesztésében.

Eredeti fából nincs sok az Egyesült Állomokon kívül, mindössze három országban találunk Holdfákat: Brazíliában, a svájci Luzernben és az olaszországi Tradatéban. Ez utóbbi kettő nagyjából egyforma távolságra (bő ezer kilométerre) van Budapesttől. Luzernben a Svájci Közlekedési Múzeumot érdemes felkeresni, Tradatéban pedig az Appiano Gentile Parkot.

Az űrhajós Pradát visel

Legutóbb a divatipar és a világűr misztikus kapcsolatáról írtunk, amikor az Axiom Space és a világhírű Prada divatcég közösen készített szkafandert, amelyet látványos installáció keretében mutattak be Milánóban, kapcsolódva a városban zajló „űrkongresszushoz”.

(Forrás: NASA, wikipedia)

föld | holdfa | apollo 14 | világűr | hold | kutatás

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom