Elképesztő felfedezés forradalmasíthatja a borászatot és egy magyar szakembernek is szerepe van benne

Nemcsak a borászatokhoz fűződő gondolkodásunkat alakíthatja át a kísérletek eredménye, hanem azt is, amit a jövő pincéiről gondolunk.

Tizenkét méterrel az Atlanti-óceán felszíne alatt egy nagy, téglalap alakú fémketrec nyugszik. Nem valami portugál kalózkincsről van szó, hanem egészen másról.

Víz alatt érlelt borok

Hónapokkal ezelőtt a Van Zellers & Co százkét palacknyi bort süllyesztett a tengerfenék mélyére a sinesi kikötőben. Ez idő alatt pedig a tengeri élőlények birtokukba is vették. Kagylók és egyéb élőlények tapadtak az üvegekre és a fémládákra, miközben a halak vígan úszkálnak a palackok között. Az Ecoalga – Adega Do Mar búvárközpont létesített egy különleges, víz alatti pincészetet, a Van Zeller borokat pedig november 16-án emelik majd ki. A limitált kiadású tételeket partnereknek fogják elküldeni.

Noha Portugáliában ez az első alkalom, hogy az óceán fenekén érlelik a borokat, a módszer világszerte nem példa nélküli.

A spanyol Borja Saracho például már 2008-ban elkezdett kísérletezni, az inspirációt pedig egy 19. századi hajóroncsból előkerült, csillagászati összegekért elárverezett pezsgőkről szóló hírek adták. A Borja Saracho engedélyt is kapott két beton- és acélszerkezet felszerelésére a Plentzia-öbölben, amelyet huszonhét különböző spanyol termelő boraival töltöttek fel. Így született meg a Crusoe Treasure Pincészet.

Azóta a Földközi-tengerben, Dél-Afrikában, Ausztráliában és Brazíliában is kialakítottak ilyeneket, sőt, idén nyáron a Hurtigruten Norway luxushajótársaság is előrukkolt egy, a sarkvidéki vízben érlelt pezsgővel.

Különleges bor-evolúció

Francisca Van Zellers, a pincészet vezetője szerint a víz alatt tökéletes körülmények várják a palackokat az alacsony fénynek és a stabil hőmérsékletnek köszönhetően. Meglátásuk szerint a tizenkét méteres mélységben tapasztalható nyomás miatt extra lehetőség is rejlik, hiszen ez tulajdonképpen felgyorsítja a bor érését. Nem tekintik azonban jobb vagy rosszabb körülménynek, mint a szárazföldi folyamatokat,

csupán másfajta evolúcióként tekintenek rá,

aminek következtében a borok jobban kinyílnak, kifejezőbbek lesznek az ízek. Azaz a különbség inkább érzékszervi, mintsem kémiai.

Ugyanezen a koncepción dolgozik egy másik portugál pincészet, a Quinta Brejinho da Costa is. Az őshonos cavalão szőlőből készült 2021-es rozéjukban a lédús cseresznye és málna jegyei két év alatt még hangsúlyosabbá váltak, a lecsengés tartósabb lett, ugyanakkor

enyhe sótartalma is lett az Atlanti-óceáni érlelés következtében.

Az argentin Wapisa pincészet kísérletének is meg lett az eredménye. Nyolc hónapnyi tengeri érlelést követően a borok aromája és íze is összetettebb lett, gyümölcsös jegyei felerősödtek, ráadásul az oxidáció sem jelent meg bennük.

Magyar szakértő is dolgozik a koncepción

Borbély Gergő, a baszk székhelyű ElixSea társalapítója szerint az óceánban érlelt boraik fokozott aromaintenzitást, alacsonyabb tanninszintet és sokkal érettebb testet mutatnak, mint szárazföldi társaik. Ehhez a sikerhez azonban hosszú út vezetett. Az első kísérletek ugyanis katasztrofálisak voltak, a palackok szivárogtak, a dugók benedvesedtek, a bornak sós íze lett. Ennek ellenére továbbra is lelkesek maradtak,

a második tesztkör pedig már a várakozásaikat is felülmúlta.

Van azonban egy ország, ahol tiltják ezt a fajta kísérletezést. Az Egyesült Államokban a szabályozó szervek – részben környezetvédelmi okok miatt –nem engedélyezik a vízben való érlelést. Mindezt pedig olyan szigorúan veszik, hogy az Ocean Fathomstól kétezer palackot foglaltak le és semmisítettek meg, miután a hatóságok szerint illegálisan süllyesztették le a borokat Santa Barbara kikötőjének fenekére.

Borbély szerint azonban nem kell-e aggódnunk amiatt, hogy ezek a víz alatti pincék károsítják a tengeri ökoszisztémákat. Úgy véli, szabályozott térbe helyezve, jól rögzítve mesterséges zátonyokként működhetnek, amelyek hozzájárulnak a biológiai sokféleséghez.

(Forrás: Finedininglovers, fotók: ElixSea, Ocean Fathoms, Crusoe Treasure Underwater Winery hivatalos oldalai)

nagy sztori | víz alatti érlelés | pincészet | érlelés | bor

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom