Skandináv, divatos, és aranytojást tojik – Volvo XC60

Nagyon ráérzett a Volvo az új típusok formájára, de a kisebbik szabadidő-autójuk további sikeréhez ez még nem elég. Mégsem aggódunk.

Zaklatott időszak lehetett. Hátul a fizikai dolgozók feszengtek az overalljaikban, előttük az irodai alkalmazottak, akik már csak megszokásból is ültek a görgős irodai székeiken. A menedzserek a falnak dőltek, és igyekeztek nyugodtnak látszani, ami nem nagyon sikerült, mert a szükségesnél jóval nagyobb erővel nyomkodták a telefonjaikat, közben fel-felpillantottak az első sorban helyet foglaló kínai fejesekre, próbáltak valamit leolvasni az arcukról, de csak annyit sikerült, hogy nem alszanak. A halk moraj hirtelen bántó csenddé vált, amikor begurították.

Nem volt olyan formában, mint régen, de azért még maradt valami a régi tartásából. A fehér kesztyűs ember megközelítette, bíztatóan-búcsúzóan végigsimította, utána ránézett az egybegyűltekre, az első sor közepéről pedig megkapta a fejbólintást. Utána a kesztyűs ember hátrébb lépett, az ünnepeltet pedig halk taps kíséretében kigurították. Mindenki tudta, hogy többet már nem látják a munkahelyükön, azt viszont csak remélték, hogy fiatal utódja is képes lesz hozzá hasonlóan teljesíteni: bőséges bevételt termelni az első sornak, és normális fizetést a hátsóknak.

Valami hasonló nagyszabású eseményként képzeljük a Volvo aranytojást tojó tyúkjának leváltását.

Az XC60-as volt a kontinens legkeresettebb közepes szabadidő-autója a prémiumszegmensben, összesen több mint egymillió darabot adtak el belőle, a cég forgalmának harminc százalékát adta.

A második generációhoz tehát egyrészt óvatosan illett nyúlni, másrészt viszont jelentősen, mert az előd bemutatása óta eltelt kilenc év, a vevők ma sokkal többet várnak el, mint 2008-ban.

Nézzük, mit kapnak! Két bontott tükröt – a tesztautóra nézve ez az első benyomás, kicsit furcsák az R-Design felszereltségi szinthez tartozó ezüstszínű tükörházak a metálkék kocsin, tizenéve a piros színű kettes Golfomon volt ilyen a hátsó lökhárító (nem esztétikai megfontolásból). Pedig van mire figyelni ezeken kívül is: a Volvo hihetetlenül ráérzett a már nem unalmas, még nem tolakodó, felismerhetően skandináv dizájnra az utóbbi időben, és ha az XC90-es harmonikus lett, akkor a hálásabb arányú, kisebb XC60-as sem okozhatott gondot a tervezőknek.

Nem is okozott: a második generáció friss, karakteres, csak annak nem fog tetszeni, aki az észrevehetetlen Volvókat szerette – ez az évtized nem neki szól a kínai svéd márkánál.

Az előd formája sem sikerült rosszul, sőt, az új viszont élesebb, szigorúbb, sportosabb és elegánsabb is egyszerre, az oldalajtók mélyítése hosszabbnak és alacsonyabbnak láttatja, az első és hátsó fényszórók alapján akkor is tökéletesen azonosítható lenne, ha hiányoznának róla a Volvo-emblémák.

Persze az előd sem (csak) a karosszériája miatt volt sikeres, ez most is kevés lenne. Főleg azért, mert az XC60-as és a nagyobb XC90-es ugyanarra a platformra épül, rengeteg a közös műszaki megoldás – hogy csak a fontosabbakat említsük: motor és hajtáslánc –, ezért a XC60-asnak úgy kell kisebbnek és olcsóbbnak lennie, hogy nem lehet sokkal kisebb, és nem érződhet sokkal olcsóbbnak.

Szokás szerint nem az extrákkal kibélelt tesztautó a legmegfelelőbb az összehasonlításra, de beülve szinte hibátlan volt az XC90-hatás. Ugyanaz az egyszerűen-közhelyesen csak skandináv dizájnnak hívott tisztaság, és az a fajta minimalizmus, amin érződik, hogy nem az aktuális divat miatt ilyen, hanem azért, mert a tervezők szerint ez kell a volvósághoz.

Sajnos a használhatóság és a volvóság közös halmaza csak majdnem fedi egymást,

ha lenne az autógyártók által közösen elfogadott charta, a második pontja az kellene legyen, hogy hőfokszabályzást tilos menübe rejteni. Nem atomfizika magasabbra venni a hőmérsékletet vagy az ülésfűtést, de nem szeretnék az országúton szemből jönni, amikor a Volvo-vezető éppen ezen dolgozik a középkonzolba süllyesztett tableten.

Amúgy az XC60-as is csak erősíti azt az először az X3-as BMW kapcsán megfogalmazódott nézetem: a legtöbb ember számára ez a tökéletes járműkategória. Nem böhöm, de elég tágas több embernek akár hosszabb távra is, praktikus, még van élvezet a vezetésében, aszfalt való alá, de egy földúton vagy télen sem szerencsétlenkedik – ezt mind tudja a ráadásul vonzó külsővel megáldott Volvo, kifejezetten jó vele a mindennapokban, főleg a 235 lóerős D5-ös dízellel és a légrugózással. Igaz, így – és a sok-sok extrával – a 13 millió forintos alapárból bő 22 milliós végösszeg lesz, az XC60-asból pedig egy kicsit kisebb, mégis önálló egyéniségű XC90-es.

Megnyugodhatnak a Volvónál, nem lesz gond az aranytojásokkal egy ideig.

(Fotó: Nagy Gergely)

volvo | nagy sztori | autóteszt | volvo xc60 | teszt