Az infrastruktúra és a járműállomány kihívásai ellenére a vasúti közlekedés népszerűsége lendületesen növekszik Magyarországon a MÁV közleménye szerint.
Mindezt pedig számokkal is alátámasztják: 2023-ban ugyanis minden rekordot megdöntött az utasforgalom. Tavaly a MÁV-Volán-csoport járatain 837 millió volt az utazások száma, 118 millióval több, mint 2022-ben.
A MÁV-START belföldi járatain pedig csaknem 178 millió, míg a nemzetközi vonatokon közel 3,4 millió utazást mért a vasúttársaság, ezzel új rekordot érve el. Még a pandémia előtti utolsó két év 138-139 milliós belföldi utazásszámát is sikerült jelentősen felülmúlni.
A társaság ráadásul minden eddiginél több járatot állított forgalomba: tavaly már 1,2 millió vonat közlekedett, 130 ezerrel több, mint 2019-ben, és 50 ezerrel több, mint a 2022-ben.
Volánbusszal tavaly 585 milliószor utaztunk, ami 65 millió utazással múlta felül a 2022-es adatokat. Tanítási napokon csaknem 5,5 ezer busz, 42,5 ezer helyközi és 12 600 helyi járat közlekedik. 2018 óta a társaság 2500 új járművet állított forgalomba.
A HÉV-ek utasforgalmában a cég szerint érezteti a hatását az otthoni munkavégzés elterjedése, de a 2022-es adatokhoz képest tavaly így is hétmillióval több, csaknem 71 millió utazáshoz vették igénybe a járatokat.
Jó hír a vonatozóknak, hogy a szomszédból hamarosan már nagyon gyorsan eljuthatunk távolabbi nyugat-európai városokba is.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images)
máv | vonat | utazás | utasok | forgalom
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!