Nyilván nem csekkoltam be a létező összesbe, de amit Rász el-Haimában megéltem, ahhoz foghatót eddig csak álmaimban, jobb híján filmeken láttam.
Az Egyesült Arab Emírségekben található város nem áll a sivatagi fancylista élén, arrafelé inkább a fényben fürdő Dubaj, vagy a történelmi Abu-Dzabi piszkálja az utazói fantáziát. A Perzsa-öböl mentén elterülő Rász el-Haimát elsősorban természeti adottságai, nyugodtsága, és ennek inverzeként adrenalinpörgető opciói miatt tudom ajánlani.
Amikor kiderült, hogy a helyi Waldorf Astoriában fogok megszállni, a névről rögtön az Amerikába jöttem ugrott be – a filmben ugye ilyen hotelben vesz ki szobát New Yorkban a fiát kereső zamundai uralkodó. Valahányszor a tekintélyes Dzsafi Dzsoffer kiszállt a limuzinból, minden lépése elé virágszirmokat szórtak a szolgái, és bár ez nem történt meg velem (és limuzinban sem utaztam), de a közelmúltban jelentős felújításon átesett szállodában tényleg királynak éreztem magam.
Egy valóságos és igazi palotában.
A Waldorf Astoria Ras Al Khaimah-t a hagyományos arab paloták mintájára építették, annak valamennyi „járulékával” (pompájával, méretével, olykor szó szerint csillogó luxusával) együtt. Mindez már a hangár nagyságúnak tűnő lobbyban az arcomba robbant, miközben az „én most tényleg itt vagyok?” jellegű kérdések kavarogtak a fejemben.
Nagyon késő esti érkezésem miatt szinte egyedül kaptam el a homok, az arany és a tenger árnyalataiban tündöklő óriási előcsarnok vibe-ját, éreztem az illatát, láttam a hatalmas oszlopait, az elsőre meghökkentőnek és kevésbé odaillőnek tűnő mozgólépcsőjét, és tekintetemet egyből elkapó nagyóráját. Az öböl vizének színeire reflektáló szobám csak fokozta az előkelőségi érzést, pedig nem valamelyik penthouse méretű lakosztály kulcsát (pontosabban kártyáját) nyomta a kezembe a night manager.
Európai hotelszobákhoz szokott szememet lenyűgözte a tágasság és a tér, legyen szó a fürdőről vagy a teraszról; csak a wardrobe-ja akkora volt, hogy azt más városokban önálló szobaként simán kiadják.
Mindez egyébként jellemző tulajdonság a térség szállodáira, és nemcsak az ötcsillagosokra.
A tavaly decemberben újranyitott komplexum egyik fele (a másikban luxusapartmanok vannak) 203 szobával rendelkezik, amiből 54 lakosztály, melyek mindegyikéhez alapvetés a pazar kilátás.
Az erkélyről látszó háttérért minden esetben a tenger kékje vagy a szomszédos golfpálya zöldje a felelős.
A rekonstrukció érintette többek között az éttermeket (akad belőlük nyolc!), a társalgót, a privát tengerparti szakaszt, a tizenkét helyiséges, fejedelmi spát, de mindenek előtt a hotel koronaékszerének kikiáltott hatméteres órát. A szerkezet a Waldorf Astoria nagyórák világméretű öröksége (minden Waldorf Astoriának van ugyanis ilyenje), illetve arab gyökerei előtt tiszteleg.
A körbevezetés során meséltek a felújítás részleteiről, melynek legérdekesebb infói a tengerparti részhez kapcsolódtak, merthogy ahol éppen álltunk – a sétányon – ott nem is oly’ régen még hullámok csapkodtak. A szállodához összesen 350 méternyi privát partszakasz tartozik, és mint kiderült, legfőképp azért szeretik, mert egyrészt az átlagnál nyugisabb és csendesebb, másrészt kevésbé zsúfolt. A legkomolyabb beruházás a sunset beach-et érintette, ennek pedig az alacsony vérnyomásos pihenést keresők örülhetnek a legjobban; a végtelenített medencés privát részt kizárólag felnőttek használhatják, akik hétvégén lágy DJ-ütemekre kortyolhatják a koktélokat.
A napozóágyon heverészve mintha egy álomba csöppentem volna. Közvetlenül a lábaim előtt a feszes víztükrű medence csillogott, mögötte a napernyők takarásában fel-fel bukkant a tenger – elképzeltem, milyen örökkévalónak tűnhet ez a pillanat naplemente idején.
Jártam a magasabb nívójú, két személyre optimalizált, dupla wardrobe-os King Deluxe-ban, melynek hálója egy átlagnál nagyobb budapesti lakás nappalijának méretével vetekszik és egy King Junior lakosztályban, ami, mint megtudtam, a szálloda közel sem „legluxusabb”, mégis toronymagasan legnépszerűbb szobája és majd’ mindenki erre pályázik a foglalásnál.
Amikor kiléptem az erkélyre és elém tárult a nagy kékség, minden kérdésemet elvitte a sivatagi szellő.
Láttam az impozáns Peacock Alley-t – amiből szintén valamennyi Waldorf Astoriában találni egyet –, ahol a művészet, a modern elegancia és a történelem letaglózó erővel egyszerre van jelen. A társasági élet központjaként elhíresült ikonikus helyen épp egy kétszáz fős másnapi esküvőre készültek. A brand egyébként összesen három szállodát tudhat magáénak az Emirátusokban, ebből kettőt Dubajban, de ahogyan az alkalmi guide-unk mondta, az itteni Waldorf Astoria nem csupán az ország, hanem a világ legszebbje.
Ami a hotelben elérhető éttermeket illeti, az UMI-ban autentikus japán konyha működik, a sütis, kávés, zongorás, teraszos Camelia pedig afféle délutáni lazulós lounge-ként, míg az amerikai stílusú Lexington Grill & Bar a legjobb steakeket és koktélokat prezentálja, kiegészítve a tenger gyümölcseivel. Az új spanyol sztárséf által irányított, mediterrán ihletésű Azure étlapján könnyedebb és délies fogásokból válogattam – pont ilyen falatok estek jól esténként a medence közelében ejtőzve, miközben a lámpák fényeiben tündöklő víztükröt bámultam. A svédasztalos reggeliért a napfényes Qasr Al Baharba mentem (a terasza még hangulatosabb, csak figyelni kell a madarakra), ahol a világkonyha bőségéből válogathattam a pastramitől kezdve a helyi kencéken át a dán (!) süteményekig.
Külön kell szólnom a személyzetről, mert kis túlzással tíz métert sem tettem meg a hotelben, vagy annak kertjeiben anélkül, hogy valaki ne köszönt volna előre, ne kérdezett volna a napomról, ne hozott volna egy üveg vizet, míg kint várakoztam a melegben, sőt néha már zavarba ejtő módon még a törcsit is leterítették helyettem a napozóágyra. Az arab vendégszeretet tényleg egészen más szint, viszont egy pillanatig se éreztem felszínességet a fülig érő mosoly mögött, kimondottan imponált az érdeklődésük és hogy egy idő után érezhetően megismertek, plusz minden gesztusukkal igyekeztek a kedvemben járni. Valószínűleg ilyen lehet királynak lenni.
A cikk Rász el-Haima turisztikai hivatalának segítségével valósult meg.
Rász el-Haima | nagy sztori | lakosztály | ötcsillagos | waldorf astoria
Kávézót nyitnál? Vagy épp vendégházat? - formabontó képzésekkel vár a Laba és a Skvot
Egykori gladiátorviadalok emlékét őrzi ez az olaszországi piazza
Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!