Close
Ilyen egy visszafogott és mégis elegáns amerikai óra egy kedves kis műhelyből

Ilyen egy visszafogott és mégis elegáns amerikai óra egy kedves kis műhelyből

Itt egy stílusos, klasszikus vonalak mentén haladó, hagyományokat tisztelő óra az Egyesült Államok egyik féltve őrzött kézműves műhelyéből. 

Cameron Weiss hol máshol, mint Svájcban tanulta ki a szakma fortélyait, hogy aztán 2013-ban megalapítsa saját óragyártóját Los Angelesben. A szerkezetek összeszerelésével maga a mester bíbelődik, minden darabot kézzel készít.

Ebből következik, hogy egy-egy teljesen mechanikus modell nem néhány nap alatt landol új tulajdonosa csuklóján, cserében megéri rá várni:

elegáns, minimalista, az ára pedig nem ostromolja az eget.

A márka csúcsmodellje a rozsdamentes acélból készült, kézzel csiszolt, zafírkristály üvegű, átlátszó hátlappal érkező Standard Issue Field. Vékonyabb, kényelmesebb darab, sötét színű, száz méterig vízálló, vászonszíjának köszönhetően szinte észrevétlen viseletnek mondható, ugyanakkor kifinomult, és a Weiss-hagyományokat tartva kellően visszafogott.

A 38 mm-es óra fekete számlapot kapott, középen kis másodpercmutatóval. Kiváló és stílusos mindennapi viselet, bár prominens események alkalmanként megkívánhatnak egy szíjcserét. A kézzel készült, egyénileg számozott klasszikus órákat Kaliforniából érkező fenyőfa dobozba csomagolva kaphatjuk meg 1150 dollárért.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Uncrate)

kézzel készült | elegáns klasszikus | usa | amerikai | weiss

FOLYTASD EZZEL

Már nem a Gucci a világ legmenőbb divatmárkája

Letisztultság, kifinomultság, elegancia és időtlenség jelenik meg a Jean Paul Gaultier új kollekciójában

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram