Ennyibe kerül egy téli wellnesshétvége egy négytagú családnak a Balatonnál

Az utóbbi hónapok egyik legcudarabb napjait éljük, úgyhogy ilyen időben lekorlátozódik az elutazós családi programok lehetősége nagyjából a téli sportokra és a wellnessjellegű elvonulásokra. Előbbi kapcsán már számolgattunk, most pedig annak néztünk utána, mennyiből hozható ki pár nap forróvízben pihengetős szállodai lazulás a Balaton környékén. 

Nem egyszerű feladat, mert ahány wellnesshotel, annyiféle csomag és kedvezmény létezik, plusz nem beszéltünk a gyerekek eltérő életkoráról, ami szintén változtathat (javíthat?) a számla végösszegén.

Utazási költségek

Budapestről indulunk, a főváros és a Balaton közötti távolság átlagosan 130 kilométer, ami oda-vissza 260-at jelent. Egy hagyományos személyautó fogyasztása 7 liter/100 km, így a teljes út során körülbelül 18,2 liter üzemanyagra lesz szükség.

A benzin átlagára mostanság 628 Ft/liter, tehát az üzemanyagköltség hozzávetőlegesen 11 430 forintból jön ki. Ehhez jön még a 10 napos autópálya-matrica 6620 forintért.

Szállás

Általában a legvastagabb tételként jelenik meg a költségvetésben, nincs ez másként most sem.

Pénteki indulással kalkuláltunk, vagyis két éjszakára foglaltunk félpanziós ellátással legalább négycsillagos szállást.

Egy kisebb és egy nagyobb gyerekkel számolva is többféle ajánlatból válogathatunk a tó környéki hotelekből, átlagban nagyjából 270 ezer forintnyi költést jelent végül az ottalvás.

Étkezés

Kettő megoldható a hotelben (igénytől és lehetőségektől függően alakulhat, de legyen mondjuk szombat reggel és este, illetve vasárnap reggel és dél), a pénteki vacsorát pedig a város egyik éttermében töltjük el.

Fejenként egy levessel, egy főétellel és egy desszerttel számoltunk, plusz mindenki iszik egy üdítőt is, így személyenként nagyjából egy 10-esből kihozható az ebéd vagy a vacsora, azaz összesen két "kimenős" étkezéssel (feltételezve, hogy vasárnap már otthon ülünk asztalhoz) 80 ezer forintot hagyunk ott az éttermekben.

Programok

Simán megeshet, hogy ki se dugjuk az orrunkat a szállodából és bőven elvagyunk az egész napos fürdő, masszázs, szauna, jacuzzi négyessel – ebben az esetben nem terhelnek további költségek.

Ha viszont a szombat egyik felét kirándulással töltjük, és netán elmegy a család egy közeli állatkertbe (kb. 8-10 ezer forint egy családi belépő, illetve a minimális benzinpénzt most nem számoljuk), majd utána beül egy cukrászdába (2 kávé, 2 üdítő, 4 sütemény) átbeszélni az élményeket, az elvisz még hozzávetőlegesen 6-7000 forintot.

Nézzük tételenként:

  • Útiköltség (benzin): 11 430 forint (oda-vissza), 10 napos magyar autópálya-matrica (6620 forint)
  • Szállás négy főnek két éjszakára: 270 ezer forint
  • Két éttermi ebéd vagy vacsora négy főre: 40 ezer forint/alkalom, azaz összesen 80 ezer forint
  • Állatkert és cukrászda: 17 ezer forint

A végösszeg pedig a fenti levezetés alapján 385 ezer forint, azaz nagyjából ennyiért tölthet el egy család egy hosszú wellnesshétvégét a Balatonnál.

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

árak | hétvége | benzin | kalkuláció | wellness | számla

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom